Nováki Gyula - Sándorfi György: A történeti Borsod megye várai az őskortól a kuruc korig. Die Burgen des historischen Komitats Borsod von der Urzeit bis zur Kurutzeit (Budapest - Miskolc, 1992)

Bevezetés

Gálffy kilenc helyen végzett ásatást. 1900-ban a vattai Testhalomnak már csak az elegyengetett helyét lelte meg. Az 1901. évi sály-latorvári ásatása a legjelentősebb számunkra, mert akkor tisztázódott, hogy ennek területén különböző korszakok erődített telepei találhatók. A múzeum másik lelkes munkatársa a fiatal Leszih Andor volt, aki annak már 1901-től önkéntes gyakornoka, később „őre", majd hosszú ideig igazgatója volt. Leszih elsősorban numizmatikával foglalkozott, de sokoldalú tevékenysége kiterjedt a régészetre is, így a megye földvárait is számontartotta. „Külső munkatársak" természetesen ezt követően is akadtak. 1901-ben Végh Kálmán ároktői plébános a község melletti Csörsz-árkot írta le részletesen. 1909-ben jelent meg Borovszky Samu megyei monográfiája, amelyben valamennyi, addig megismert várunkat megtaláljuk. Ugyanő egy évvel később a szendrői várak történetét is részletesen megírta. Itt kell megemlékeznünk a katonatiszt Soós Elemér várkutatásairól. Ránk maradt kézirata hatalmas gyűjtőmunkáról tanúskodik, amely az országnak szinte az egész területére kiterjedt. Fő tevékenysége az irodalmi és főleg a térképészeti adatok összegyűjtése volt, terepen ehhez képest viszonylag keveset dolgozott. Alig van olyan, általunk is feldolgozott Borsod vármegyei vár, amelyet ne említett volna, ha másként nem, helynév, vagy térképi adat alapján. A megyénkre vonatkozó gyűjtésének idejét nem ismerjük, feltehetően idősebb korában került erre sor. Részletesen foglalkozott több várunkkal, így különösen Borsod, Dédes, Diósgyőr, Éleskő, Kacs, Ónod, Sajógalgóc és Vadna, Sajónémeti, Szendrő és Szihalom várával, valamint Miskolc palánkjával. Nyomtatásban igen kevés munkája jelent meg, a bennünket érdeklő területen 1927-ben, 83 éves korában (két évvel halála előtt) Ónod váráról közölt összefoglalást. A magyarországi várkutatás egyik jelentős egyénisége volt, de adatai felülvizsgálatra szorulnak. Az I. világháború évei és az azt követő idők nem kedveztek a régészeti kutatásoknak. 1926-ig a megyében nem tudunk várkutatásról, attól kezdve azonban több helyen is sor került ilyenre. 1926-ban Leszih Andor és Nyiry Dániel miskolci levéltáros végeztek ásatást az azóta Edelényhez csatolt Borsod községben. A földvárban Leszih, a közeli Derékegyháza-dűlő dombján pedig Nyiry végzett feltárásokat. Közleményeik alapján tisztázódott vázlatosan a híres kora Árpád-kori borsodi vár kora, sáncának szerkezete és temetőjének helye. Derékegyháza pedig a neolitikum egyik legjelentősebb lelőhelyeként vált ismertté. Ennek hírére az utóbbi helyen két év múlva két neves régész, a magyar Tompa Ferenc és az angol C. G. Clarke végeztek nagyszabású ásatást. A neolitikum gazdag leletanyaga volt az eredmény, bár magukról a feltárt telepjelenségekről alig maradt feljegyzés. Ezt a lelőhelyet a későbbi vizsgálatok az erődített őskori telepek közé sorolták. 1927-ben a történészek járultak hozzá területünk várainak jobb megismeréséhez. Nyiry Dániel a borsodi földvár hadtörténeti jelentőségével foglalkozott, de Miskolc város egykori, XVI-XVII. századi palánkjának és ssárkának helyét is nyomon követte a régi adatok alapján. Marjalaki Kiss Lajos az Ózd területén egykor létezett, ma már csak helynévként élő Vasvárat mentette meg a feledéstől. Élete utolsó évében, 1927-ben jelentette meg Szendrei János nagy monográfiáját a diósgyőri várról, mintegy utolsó bizonyítékául annak, hogy a Miskolc és környéke iránt érzett hűsége mindig megmaradt a szívében. Leszih Andor valószínűleg 1928-ban, vagy nem sokkal később, a szuhogyi Csorbakő várában végzett feltárást, ahol a későközépkori pénzhamisító műhely leletei keltették fel a numizmata Leszih figyelmét. A várfeltárás eredményeit részletesen leírta, de ahhoz nem mellékelt rajzokat, így az általa leírt falakat az áttekinthetetlen romhalmazban ma már csak újabb ásatással azonosíthatnánk. A pénzhamisító műhely gazdag leletanyagának a közlésével azonban értékes művet alkotott. Leszih 1930-ban Bükkkszentlászló (Óhuta)-Nagysánc késő kelta kori földvárában is végzett ásatást, de a feltárt telepjelenségekről semmit sem tudunk, a gazdag leletanyagot sokkal később mások közölték. Ehhez hasonlóan csak futólagos értesülésünk van Tompa Ferenc 1935. évi kutatásáról is, amikor Szendrő és Szalonna környékén végzett több ásatást, többek között a meszesi Várhegyen, amelyről azonban csak annyit közölt, hogy nem járt eredménnyel. Ugyanő 1936-ban Tiszakeszi-Szódadombon már jó eredménnyel kutatott, amelynek nyomán az őskor egyik jelentős kis védett települése vált ismertté. 1934-ben és 1936-ban kezdődött a diósgyőri vár nagyszabású feltárása, amiről - a nem-szakember dicséretére - részletes ásatási napló és felmérések maradtak ránk. Sajnos itt is bekövetkezett az, amit akkor, kellő tapasztalat hiányában még nem láthattak előre, vagyis ha a műemléki feltárásokat nem követi azonnal a konzerválás, a falak menthetetlenül pusztulásnak indulnak. Az országnak a II. világháború után meginduló újjáépítése a múzeumi, ezen belül a régészeti munkák új szemléletét, megújulását is jelentette. A múzeumok, így a miskolci is, létszámban és anyagiakban is egyre inkább fejlődtek. Szakképzett régészek kezdtek dolgozni a miskolci múzeumban is, akik munkájába az ország más részeiről is bekapcsolódtak szakemberek. Az ásatásokról már részletes dokumentációk készültek, a feltárások módszerei egyre tökéletesedtek. A várásatások és feldolgozások menete is felgyorsult. 1948-ban ismét az edelényi Derékegyházán folyt ásatás. Megay Géza kezdte, majd Csalog József, Korek József és Patay Pál végeztek nagy feltárást a gazdag neolitikus telepen. 1955-ben Kazincbarcika-Várdomb