Hőgye István: Zempléni históriák I. A honfoglalástól 1849-ig. Szemelvények a történelembarátok körei részére - Történelmi füzetek 1. (Budapest - Miskolc, 1986)

vesünktol hallott hír nyílsebességgel szárnyalt el a városban, s a nép szörnyű rettegésbe jött, ezen rettegés a legfelsőbb polcot érte el, midőn Tekintetes Első Alispán Úr hivatalos kötelességénél fogva Újhelyt ide hagyni kéntelen!ttetett, nem azért hozom elő, mintha gácsoskodni akarnék, mert ezt tennem nem is szabad, nem is illik, s ha tenném, igazságtalanságot követnék el, Tekintetes Első Alispán Úrnak ezt tenni kétségkívül kelletett, s ha szabad megvallanom, mit sajnáljak az egészben, egyedül azt sajnálom, hogy ezen elkerülhetetlen lépés hamarébb nem történt, csupán csak úgy hozom ezt elő, mint oly történetet, amelynek szerencsétlen befolyása volt a nép bizodalmas megnyugvására, - elég, hogy a félelem s irtódzás a legfelsőbb polcot érvén el, a nép segíteni senkin sem mert, a piatz közepén, vagy kint a mezőnek, s hegyeknek legtávolabb részeiben, számos munkásoknak közepette essen le lábáról egy szerencsétlen ember, mintha az Isten ményköve csapott volna le a nézők közé, szélt riad az egész sereg, egy kis segítséggel még orvoshoz, kórházhoz érhetne, veszni hagyák, ki-ki csak hozzám siet, s még én nem megyek, nem küldök embert, szekeret kínjában fetreng elhagyattatva a boldogtalan, képzelni lehet már most, hogyha az evégre fizetett szekerek, s emberek éppen hasonlóba el vannak foglalva, még segítséget adhatok a gyakran a legtávolabb hegyekbe s földeken elhulló szerencsétleneknek, a nyavalya rajta gyógyíthatatlan erőt vesz, sőt sokszor meg is hal, mert itt egyedül való jó, a hirtelen segítség, megtörtént az is, hogy szekeret hirtelen teremtettem, de elég emberem hirtelen nem volt, hogy a szekérrel közel nem férhetvén a beteghez, azt feltétethettem volna, száz közül kaptam egy embert, aki segített volna, s ha a hatalom, s parancsolat szavával élve kénszerítettem valakit, még minek előtte segíthetett volna, szemem láttára kapta el a Cholera jelenségű görcsöket, s őtet is a kórházba kellett vitetnem. Ezen egyszerű előadása a felébresztett rettegés szörnyű következéseinek, ha már nékünk vesznünk kell is szolgáljon legalább tanúságul jövendőre, mely gyengéded kíméléssel kellessék az ilyes szerencsétlenségbe bármi, a theoria sinor mértékén túl hágni nem akaró orvos könnyen ejti ki száján a rémítő szót, - könnyen mert maga fut a veszély előtt, s nem látja a tá-