Hőgye István: Zempléni históriák I. A honfoglalástól 1849-ig. Szemelvények a történelembarátok körei részére - Történelmi füzetek 1. (Budapest - Miskolc, 1986)

gos sírt, melyet az általa felébresztett nép rettegés holttestek halmával rakott meg. 5.szor. Már most az elzárásra jövök, s tapasztalásomat bár zavart stilussal nem tisztán gondolkozom, amint mikor előadom, ha használok valamit, jó ha nem legalább akartam, hogy minden elzárások mellett is a Ganges Partyától alkalmasint már Pestig jött a Cholera, azt tagadni nem lehet, valamint azt se, hogyha már valamely vidékén kiütött a nyavalya, ott a veszedelmesnek állított contactust akár határbeli, akár házanként való elzárással is megakadályoztatni lehetetlen, Újhelybe van némely Úri ember, aki örökösen zárva tartja kapuját, de legalább húsért, vízért kéntelen kiküldeni, és így biztosan mondhatom, hogy Újhelyben sincs, aki beteg vagy gyanús személlyel érintésbe nem lett volna, s aki practice gondolkozik, talán nem fogja állításomat meghazudtolni, s mégis 8-9 ezer lakos társaink közül 468 betegedett meg eddig. Ennélfogva én lelkembe meg vagyok győződve, hogy az elzárás legalább ilyen mértékben, mint ahogy parancsoltatik, s általunk effectuáltatik egyrészről haszontalan, másrészről rettenetes következésű, n valóban borzadnunk s rettegnünk kell, midőn a 60. egynehány elzárt házakat visitálni megjünk, s most aratás idején a munkára termett ép, egészséges néhány száz embert, gyengéden táplálva /mert bőven teljességgel nem, s ma-holnap rumford levessel sem győzzük/ a kétségben esés közt, a szabadságért rimánkodni, zúgni, s itt ott fenyegetődzni halljuk - mennyi kéz vonatik el naponként az őr állás által? - Az élet kihúl kalászából, s úr, szegény ember egyaránt semmivé lesz - továbbá - Újhelynek nagyobb része Consumens a sok mesterember, a sok zsidó, csak a szabad adás vevés, s kézi mivel után él, - de ezen az úton most semmit sem keres, mert el vagyunk zárva mindenkitől, s az éhezéshez közel szükölködést már is a. lakosoknak azon classisánál terjed el, amely eddig éhen soha le nem feküdt, - én látom, tapasztalom az Epekórság folyamatját, s bizonyosan mondhatom, hogy a testnek, a szokott táplálás által, szokott erőbe tartása oly annyira megkívántatik a nyavalya elkerülésére, hogy amely mesterember a mindennapi darab húst megszokta, s most pénzt nem kereshetvén kenyérnél, paszuly-