Erdmann Gyula: Zemplén vármegye reformellenzéke 1830-1836 (Miskolc, 1989)

I. 1830-1832. A REFORMELLENZÉK KIALAKULÁSA - AZ ORSZÁGOS BIZOTTSÁG OPERÁTIMAINAK VITÁI ZEMPLÉNBEN

lenben Kossuth 1 ajos volt a reprezentánsa. így nem volt véletlen, hogy az ellenzéki szereposztás szerint a sajtószabadság kérdésé­nél (jóllehet Lónyay e tárgyban is felszólalt röviden) és a főis­páni jogkör vitájánál Mailáth Antal jelenlétében (!) övé lett a közgyűlésen a főszerep. A közgyűlés végül is jórészt helybenhagyta a bizottságok mun­kálatait, néhány ponton azonban a Kezdeményezés előnyeit élvező ellenzék jelentős módosítást ért el. így határozat íett, hogy az országgyűlés napja mindig előre, pontosan legyen meghatározva s a követek a meghatározott napon akkor is gyűljenek össze, ha a királyi meghívó elmarad. A követutasításokkal kapcsolatban a köz­gyűlés elfogadta, hogy azok "publicitással készüljenek, és a töb­bi megyével közöltessenek". Oekralálta a közgyűlés az adózók ér­dekvédelmére irányuló szándékát is: egy megyei fiskálist a jobbá­gyok képviseletével kívánt megbízni. f>z igazán jelentős módosí­tás az úrbéri tárgynál sikerült: az örökváltság már félreérthe­tetlen, tiszta fogalmazásban került a javaslatba sőt, kibővült az egyenkénti szerződések engedélyezésével is, majd kicsikarta az oppozíció - ebben Lónyay beszédének fő szerepe lehetett - a nemtelenek személyes biztonságának és szabad, nemesi jószágokra 146 is kiterjesztett birtok birhatásának támogatását is! A jobbágy­telki haszonvétel megvásárlását a közgyűlés nemeseknek is engedé­lyezte azzal, hogy a telekre menő nemes minden jobbágy terhet vi­selni tartozzék. Ez volt az első és egyben utolsó eset, hogy az oppozíciónak Zemplénben a nemesi adómentességen rést ütő javas­latot sikerült a közgyűléssel elfogadtatnia. (Látni fogjuk, hogy a közgyűlés hamarosan meg is bánta tettét.) Az ellentábornak is sikerült némi korrekciókkal bizonyítani jelenlétét: így a bizottsági munkálathoz képest visszalépést je­lentett, hogy a nemesség az országgyűlési költségeket csak rész­ben, az adófizetőkkel közösen vállalta} 47 elmaradt az egyházi fő­rendek és az eltörlendő szerzetesrendek vagyonának nevelési cé­lokra fordítását illető kívánság, méghozzá az ellenzék számára nem nagyon tetsző és a jogi operátumban már kimondott elvével el­lentétes érveléssel ("sarkallatos törvények nem rúghatok fel"); a tizedet csak kárpótlással határozták eltörleni (a nemesség rá­döbbent, hogy a tized eltörlése után a kilenced sem maradhat meg 148 sokáig. Lényegesebb módosítás volt még az, hogy a katonatartást

Next

/
Oldalképek
Tartalom