Erdmann Gyula: Zemplén vármegye reformellenzéke 1830-1836 (Miskolc, 1989)

I. 1830-1832. A REFORMELLENZÉK KIALAKULÁSA - AZ ORSZÁGOS BIZOTTSÁG OPERÁTIMAINAK VITÁI ZEMPLÉNBEN

minden korlátozástól mentes birtokképességét. Mindehhez járuljon - ismételte meg részben első beszédének tételeit -, a polgári jogok kiterjesztése. Külön kiemelte a magyar jogszolgáltatás szégyenfoltját képező úriszék eltörlésének fontosságát. A népnevelésről már csak pár szóban emlékezett meg, hiszen a jobbágyság felemelkedésének alapjaként ekkor már minden mást megelőzően a szabad paraszti tulajdont tekintette ("abból jön minden magától"). A nevelésügy terén állami feladatnak tartotta a megfelelő iskolák és tanrendszer kialakítását és ismételten leszögezte, hogy az alapvető az, hogy mindenkinek, kivétel nélkül módjában álljon gyermekeit iskolába járatni. Befejezésül nyomatékosan utalt a gyors cselekvés szükségességére és a félreértések elkerülése végett mégegyszer kiemelte, hogy nem új úrbéri törvényt akar, hanem a feudális rendszer teljes felszámolását; a részletengedmények kora lejárt... A beszédre országszerte felfigyeltek, kézírásos változatokban terjesztették és méltán: 1831 után a nemesi privilégiumok ellen, a jobbágyság érdekében ilyen hangon még senki sem szólt. A beszéd az országba csak egy év múlva eljutó Stádiumnál, a még későbbi Balitéletekről-nél is erőteljesebben és következetesebben adta a demokratikus és radikális, a feudalizmus egész rendszerét tagadó eszmék sűrítményét. Megmozgatta a közvéleményt s éppen ebben állt jelentősége. (Ne felejtkezzünk meg a szabad sajtó hiányáról!) Arra maga Lónyay sem számíthatott, hogy programját a közgyűlés maradéktalanul elfogadja. De a beszéd elhangzott a zsúfolt közgyűlési teremben, terjedt és hatott az ország más vidékén is. Egy észrevételt kell még tennünk a beszéd kapcsán: Lónyay szemlátomást kerülte az osztrák-magyar viszonyból eredő problémákat. Nem foglalkozott például a kereskedelem és a vámok kérdésével, melyeknél kikerülhetetlen lett volna a független magyar államiság alkotmányos elve és az osztrák abszolutizmus bonyolult és ellentmondásos kapcsolatának érintése. így Lónyay elkerülte a függetlenségi, abszolutizmus ellenes tradíciók felől induló ellenzékiség gyakori hibáját, a külső gátak abszolutizálását, másrészt azonban beszéde némi doktriner színezetet kapott. Az imént említett tradíciókból erőteljesen merítő, de közben a polgári reform elveivel is telítődő ellenzéki típusnak Zemp52