Erdmann Gyula: Zemplén vármegye reformellenzéke 1830-1836 (Miskolc, 1989)

I. 1830-1832. A REFORMELLENZÉK KIALAKULÁSA - AZ 1831-ES PARASZTFELKELÉS ÉS HATÁSA AZ ELLENZÉKRE

tette. 96 A felkelés a nemességre kétféle hatást gyakorolt. A konzerva­tívoknál a félelem lojális érzelmeik fokozódásában és a paraszt­tal szemben követendő szigor szorgalmazásában nyilvánult meg. Engedményeket a parasztnak csak az urbárium szoros határain be­lül voltak hajlandók tenni, a további könnyítésekben a gyenge­ség kifejezését s a paraszti támadókedv erősítésének veszélyét látták. Balásházynak és Széchenyinek nem egy támadást kellett kiállniok, mivel a maradiak szerint a túlzóan liberális gondo­latoknak nagy szerepük volt a felkelés kirobbanásában. Egészen más hatásnak lehetünk tanúi a reformellenzéknél. Ök 9 7 is féltek, résztvettek a statáriális bíróságok munkájában, de az első indulatot náluk - ha volt - követte a reális helyzetfel­mérés s a reformok sürgetése, az örökváltság gondolatának előtér bejutása (Balásházy János szerint Zemplénben már a parasztfelke­lés előtt, 1830 táján akadtak hívei a váltságdíj nélküli jobbágy felszabadításnak). Az ellenzék 1831.után sem mondott le az alkot mányos jogok védelméről és visszaköveteléséről sem simult Bécs­hez félelmében, de a hátát biztosítani akarta. Míg a konzervatí­vok Bécstől várták a segítséget a jobbággyal szemben, az ellen­zék soraiban egyre többen jutottak el Széchenyi gondolatához (a­kár olvasva őt, akár logikai úton), az ép társadalmi piramis i­gényéhez, melynek alapja a felszabadított nép. Wesselényinél, Kölcseynél (ők voltak az érdekegyesítés leghatásosabb propagá­torai) és Lónyay körénél mindenesetre ez történt. Balásházy Jánost a maradiak közül többen egyenesen paraszt­lázítónak bélyegezték, mire ő részben saját védelmére könyvet írt a parasztfelkelésről, melyben elítélte a felkelőket, de el­vetette az ellene felhozott vádakat és ismételten intett a hala­.... , . 98 das szükségességére. Érdekes a fiatal Barkassy Imre reagálása. A kivégzéseket már 1831 augusztusában fájlalta, mert "pusztul a nemzet gyarapodás 99 helyett. Véleménye szerint el lehetett volna kerülni a fel­kelést, ha a kordont idejében állítják fel és a magyar katoná­kat nem Ausztria őrzésére viszik, a felkelők vezetőit - írta máshol - meg kell büntetni, de ugyanakkor elismerte, hogy "a pa­is 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom