Csorba Csaba (szerk.): Magyar decretum, kit Weres Balás a deákból, tudni illik a Werbőczy István Decretomából, melyet tripartitomnak neveznek, Magyarra fordított. (Miskolc, 1991)

MI LEGYEN AZ LE AN NEGYED és kiknek kell meg fizetni Titulus LXXXVIII. M.EG LÉVÉN IDE ELŐ AZ JÓSZÁGOKRÓL VALÓ DOLGOKNAK ÍRÁSA, MIND ÖRÖKBE való jószágok­nak tartásáról, mind kedeg szálogosról, de még az határ járásnak és igazéjtásának móggyáról is, immár következvén az le­án negyedről avagy negyed részről és az jegy ruhának, ajándék marhákkal való meg fizetéséről és meg adásáról szóllok, hol érésed, hogy leán negyednek mondatik az jószág, kit adnak leányoknak vagy asszony állatoknak attyoknak jószágából és öröksigéből az atyai nemzetségnek jelére nem örökké, vagy öröksigül, de válcságnak törvénye és állapattya szerint hajta­tott. Amiért kedeg az atyai jószágok, kik szolgálattal kerestettek, leán ágat nem illetik, és az leányoknak az fiakkal és törvin szerint való örökösökkel nem lehet részek és minemű jószágokból kell örökös részeknek lenni, ide fel, ahol az örökösöknek az atyai jószágba való következésről a meg írás lött, nyilván meg találod WERBŐCZY első Decretomának nyolcvan nyolca­dik részében. AZ LEÁN NEGYEDNEK KI fizetésének móggyáról Titulus LXXXIX. LEÁN NEGYEDNEK FIZETISÉT ÍGY KELL ÉRTENI ÉS AZ LEÁN NEGYED ÍGY FIZETTETIK ki, hogy az attyának minden jószága minden hasznával és hozzá tartozóval egyetembe nigy részre osztatik. Kinek eggyik köz bö­csivel meg intéztetik és pinzbeli fizetéssel az negyed rész szerint minden jószágból, még ha tizen volnának a leányok is, eggy leán negyeddel fizettetnek ki, az jószágnak tulajdon urasága magának maradván. Jól lehet a leányok mindenik az ő részét külön külön meg keresheti. De az fiaknak okosoknak kell lenni, hogy eggyiknek annyét ne fizessenek, mint mind az többinek is fizetni kellene, WERBŐCZY első Decretomának 89. részében. HOGY HA EGGYIK LEÁNNAK AZ leán negyed meg adatott, a másik az öröksig felöl mégis perelhet Titulus XC. LEÁN NEGYEDET HA EGGYIK LEÁN TÖRVÍNNEK KÍVÜLE FEL VEENDI, és levél vetés nélkül. Az másik azért, az jószágnak öröksige felől perelhet, hogy ha leán ágat is illet, vagy nem, WERBŐCZY első Decretomának kilencven részében. HOGY HAJADON LEÁNYOK vallást nem tehetnek Titulus XCI. M.IÉRT HOGY A LEÁNYOK ELMÉJEKNEK ENGEDELMES VOLTÁÉRT GYAKRAN meg csalattatnak, azért hajadonságokban, még ha törvén szerint való tökéletes időre mentenek volna is, örökké való vallásokat, avagy még ideiglen valót is magoknak, avagy utánnok következőknek, vagy attyokfiainak ellene soha nem tehetnek. Innét vagyon az, hogy az leányok, az küssebb idejű attyokfíának tutori, avagy oltalmi nem lehetnek, sem kedeg tutorságnak tisztit ez or­szágnak törvénye és szokása szerint nem engettetik viselni, WERBŐCZY első Decretomának kilencven eggyedik részében. AZ HAJADON LEÁNYOK, AZ ö házoséjtásoknak ideiglen az atyai házba mi módon maraggyanak Titulus XCII. Az MELY LEÁNYOK HAJADON FEJET VISELNEK, AZ Ő ATTYOK MEG HALVÁN az atyai házban és jó­szágban az ő házaséjtásoknak ideiglen miképpen maraggyanak és annak utánna miképpen kellessék azokból ki házaséjta­nia. Ide fel ahol az magva szakatt jószágnak el kéréséről szóltunk, nyilván való tanoságok vagyon. Miképpen kedeg az leán negyednek meg kellessék böcsültetni és az vár, az nemes udvarhely és az jobbágy hely, avagy ülés, és egyebek mint érje­nek az böcsüléseknek rendiben, ide alá nyilván meg vadnak, WERBŐCZY első Decretomának kilencven kettődik részében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom