Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye története (Bodnárné Moldován Éva, Somorjai Lehel, Tóth Péter)

tizenöt éves háború idején meg is kellett szüntetni, olyannyira elnéptelenedett. Az elmenekült lakosság részben a nagyobb biztonságot nyújtó mezővárosokban telepedett le. A birtokos nemesek is arra törekedtek, hogy a török fenyegetésnek kevésbé kitett Zemplénbe, vagy még északabbra helyezzék át központjaikat. A folyamatos harcok következtében igen jelentősen megnövekedett a katonáskodó elemek száma. Egész mezővárosok kaptak hajdúkiváltságot (Gönc, Ónod, Szerencs, Szederkény, Tarcal, Szikszó — hogy csak a legjelentősebbeket említsük), de sokan voltak az ilyesfajta szabadságokra igényt tartó libertinusok a hajdúkiváltsággal nem rendelkező településeken (például Miskolcon vagy Sajószentpéteren) is. Ezek törekvése a nemesi szabadságjogok megszerzésére irányult, legtöbbször sikerrel: az erdélyi fejedelmek és a Habsburg királyok sorozatosan emelték nemessé őket. A gazdagabb jobbágyok számára a legkézenfekvőbb stratégia a nemességszerzés volt annak érdekében, hogy elkerüljék a súlyos adóterheket. Mindezek következtében rendkívüli mértékben megnőtt vármegyéink területén, főleg Borsodban és Gömörben az armalista nemesek száma, akik nem rendelkeztek birtokkal, de ettől eltekintve ugyanolyan szabadságjogok illették őket, mint a birtokos nemeseket. A katonáskodó nemesség nagy száma a vármegye, mint önkormányzati és igazgatási intézmény szerepét is megnövelte. Ehhez járult vármegyéink esetében a hatalmi központoktól — Bécstől, Gyulafehérvártól — való távolság is, aminek következtében a korábbinál nagyobb szerepet kapott a helyi hatalmi apparátus. A vármegye élén a választott alispán, illetve a járások — ezekből általában négy volt — ügyeit intéző szolgabírák álltak. Fontos tisztség volt a jegyzőé is, aki a hivatalos ügyeket foglalta írásba, az ebben az időszakban általánossá váló jegyzőkönyveket vezette, a levéltárat és a vármegyei pecsétet őrizte. Ebben az időszakban kezdtek használni vármegyéink címert is, amely rákerült a pecsétre és a hitelesítést szolgálta. A vármegyei címerek a nemesi heraldika hagyományait követték (hiszen maga az intézmény a területen lakó nemesség testülete volt). A levéltárak kialakulása azt jelezte, hogy a vármegye feladatai között egyre nagyobb szerepet kapott a hiteleshelyi funkció. A tisztségviselők munkáját az ugyancsak választott esküdtek segítették. A vármegye legfontosabb intézménye a közgyűlés, amelyen minden nemesnek joga és kötelessége volt megjelenni (a távolmaradókat gyakran büntették is). A sürgősebb dolgok intézésére a részgyűlések szolgáltak.