Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Népi kultúra, népi műveltség, hagyományőrzés (Fazekas Róbert, Kovácsné Steppelfeld Erzsébet)

A régió természeti adottságai kedveznek a fazekasságnak, több fazekascéh magalakulását is lehetővé tette. A XVI. században alakultak ki a kassai, sárospataki, munkácsi, ungvári, bártfai céhek. Sok céhen kívüli termelő is volt errefelé, kiknek a mezőgazdasági munka mellet kiegészítő jövedelemforrást biztosított ez a tevékenység. A XIX. században Gömör-Kishont megye számos településén űzték ezt a mesterséget. A gömöri hegyekben bányászott agyagnak kivételesen nagy volt a mésztartalma, s ebből igen jó minőségű, vékonyfalú edényt készítettek, ami a kiégetés után fehér színű volt. Ezeket a vászonfazekakat az egész régióban, sőt az egész Alföldön kedvelték és keresték, jó megélhetést biztosítva a gömöri fazekasoknak. Mivel a termelők egy része szlovák nemzetiségű volt, az alföldiek tótfazéknak is hívták, a kifejezetten főzésre használt edényt. A vászonfazekak kívülről általában dísztelen edények voltak, csak egy-két termelő karcolt rá „márkajegyeket". Nem is lett volna sok értelme a dísznek, hiszen a használata úgy történt, hogy az edényt a kemence padkára állították és a parazsat köré halmozták. A Gömörben dolgozó falusi termelők más edényeket is készítettek, de ezeknek a piaca sokkal kisebb volt, a megyében is kisebb volt a kereslete. A régió egyik jelentős fazekas központja Miskolc volt. Sokan tanulták itt a mesterség fogásait, voltak olyanok, akik a vándorlásuk egyik állomásának tekintették itteni tanulmányaikat, de voltak olyanok is, akik a környékbeli falvakból Miskolcra jöttek, megtanulták a fogásokat, aztán hazamentek és falujukban kezdtek az iparűzéshez. A miskolci fazekasok azt az alapanyagot használták, amit Diósgyőrben és Tapolcán bányásztak. A mesterek kiváló szakmai felkészültsége nem pótolhatta a nyersanyag hiányosságait, soha nem készülhettek igazán jó főzőedények. Ennek ellenére más edénytípusok előállítására igen nagy igény volt. Úgy tűnt, hogy aki fazekasnak tanul, az egész életében kenyérhez jut. A XIX. században a kerámiaipar hanyadásnak indult a városban. Miközben a város növekedett, a népesség nőtt, a fazekascéh tagjai közül nem egy a város elhagyására kényszerült. A logika azt diktálná, hogy a kialakuló gyáripar lehet a hanyatlás oka, de nem, az igazi ok a város terjeszkedése. Miskolc területe észak felé a Sajó völgyében kezdett elnyúlni, és felkapaszkodott a környékbeli alacsony hátakra is. Terjeszkedése magába szippantotta a legjobb minőségű agyagot adó területeket. A céh kérelmezte, hogy hagyják