Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Népi kultúra, népi műveltség, hagyományőrzés (Fazekas Róbert, Kovácsné Steppelfeld Erzsébet)

nyúlt be és a szobából igen nagy területet foglalt el. Nagy felülete biztosította a szoba melegét. A füst elvezetését úgy oldották meg, hogy az a kemence égésteréből a száján át a konyhába távozott. A konyha levegője így elviselhetetienül sűrű füsttel lett volna tele, ezért innen tovább vezették. Az egyik módszer az volt, hogy a kemence szájától indulva egy ferdén elhelyezett terelővel a füstöt a pitvarba vezették, onnan pedig a szabadba távozott. A másik módszer a füstöt a konyhából a tetőtérbe vezette egy kürtőn át, onnan távozott a szabadba. A kürtő kiszippantotta a füstöt, de a meleg egy részét is, ezért a konyha nem tartozott a lakás legmelegebb részéhez. Az észak-borsodi házakon is volt, de csak a XIX. században alakult ki a tornác. Sokáig csak a nemesi falvakban építettek tornácos házakat (Imola, Ragály, Zádorfalva stb.). A család életének színterévé vált a ház teljes hosszában végig nyúló tornác. Ahol a tornác végét beépítik, azt tört tornácnak hívják. Mifelénk nem igazán jellemző, csak három faluban építettek így házakat, többek között Serényfalván. Trizs, vagy Bódvarákó hagyományos épületein az oszlopokat háromkaréjos boltívek kötik össze. A Bán-patak völgyében gyönyörű faragásokkal díszített fatornácokat építettek. A néprajzi Dél-Borsod, a Borsodi Mezőség területét foglalja magába, a Bükk-hegységtől a Tiszáig nyúlik, a nyugati megyehatártól a Sajó vonaláig követhető. Az itt élő emberek az Alföldre jellemző földfalú házakban laktak. Az északi területek vázszerkezetes építkezési módja csak mutatóban van ezen a vidéken. A leggyakoribb építési mód a vályogtéglás építkezés, a vertfalú házakkal csak a Tisza felé eső részeken találkozhatunk. A legritkábban előforduló földfal a rakott sárfal csak néhány Sajó parti faluban, például Ónodon, Műhibán volt használatos. A rakott sárfal igen ősi építési módszer. A sarat villával rakták egymásra, kötésben. A fal szilárdságát az adta, hogy a villára vett sarat megfelelő erővel csapták az alatta levő rétegre. Ez nagy gyakorlatot igényelt, mert az erős csapástól a sár szétkenődött, a gyenge pedig nem adott tapadást. Az építés türelmet is igényelt, mert egyszerre csak 70-80 centiméter magasságig lehetett rakni. Ekkor megálltak 1-2 napra, hagyták száradni, keményedni. Azért volt erre szükség, hogy a friss falat ne nyomja szét a saját súlya. Amikor elérték a kívánt falmagasságot, még nem voltak készen. A fal alul széles, akár 1