Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Népi kultúra, népi műveltség, hagyományőrzés (Fazekas Róbert, Kovácsné Steppelfeld Erzsébet)

rufák, amiket a fallal érintkezés helyén és a csúcson rögzítenek. A nagyobb stabilitás érdekében a szarufa-párokat keresztfákkal rögzítik. Hogy ne dőljön se jobbra, se balra, az egy oldalon levő szarufák közül 2-4 darabot összeszögeznek egy ádósan elhelyezett viharléccel. Ezzel a kiegészítéssel egy igen erős, tartós vázszerkezet építhető a tetőhéjazatnak (a tető fedőanyagnak). A tetőfedőanyag ezen a tájon általában a zsúp. A kötegelt zsúpszalmát a falnál kezdik felrakni és a tető gerince felé haladnak soronként. A sorok között átfedés van. Az ilyen tető igen vastag, 40-70 centiméter közötti a vastagsága. A tetőfedésnek másik, errefelé elterjedt módja a zsindely. A zsindely jól hasadó fából, általában bükkből, vagy fenyőből készül. A 30-40 centiméteres darabora fűrészelt rönköket bötüre állítva 1/8-ad körcikkekre hasogatják. A körcikkek hegyéről levágják a fa puha belét, a külső íven lehántják a kérget, és egy hosszanti mélyedést vájnak bele. Ebbe a nútba illeszkedik a másik zsindely éle. A teljesen vízhatian tetőt úgy készítik, hogy soronként felszögelik az egymásba illeszkedő zsindelyeket megint csak a faltól a tetőgerinc irányába. A sorok természetesen egymásra érnek. Néhány hegyi faluban, például Mályinkán terméspalával fedték a házakat. A hódfarkú cserép már a XIX. század végén megjelent, de nehezen terjedt el. A lakóházak változatosságát a tető formája is megszabta. Általánosan elterjedt a nyeregtető, a függőleges oromfal, ami a rövid fal folytatásának tekinthető, és a különböző szerkezetű kontyolt tető. A házak alaprajzi beosztása alig változott a századok folyamán. A házba lépő a pitvarba jutott, innen pedig egyenesen a konyhába, amit csak egy gerenda, vagy egy boltív jelölt. A pitvar egyik oldalán nyílt a szoba, mindig az utca felé néző részében a háznak. A pitvar ellentétes oldalán volt a kamra a ház hátsó felében. A kamra mögött, a lakórésszel egybeépítve helyezkedett el az istálló. A második, a „tisztaszoba" nem jellemző, csak néhány faluban figyelhető meg. A ház komfortfokozata mai szemmel nézve igen alacsony volt. A legfontosabb belsőépítészeti eleme a kemence volt. A kemence szája a konyhában volt, ezért a belülfűtős típushoz tartozik, teste a lakószobába