Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye irodalma (Kovácsné Steppelfeld Erzsébet)

„Miskolcra megérkeztünk, elhelyeztük magunkat, játszottunk. A közönség nagyon jól fogadott. Örültek, hogy már valahára ismét láthatnak bennünket, régi ismerősöket, és hallgathatják operáinkat." Valóban, Dérynét tekintjük az első magyar operaénekesnőnek, de kitűnő naiva és komika is volt. Hangja csodálatosan, „erősen, ércesen" zengett, az alsó C-től a felső F-ig mindent kristálytisztán énekelt. Miskolcon válik belőle országos jelentőségű énekesnő, itt tanult meg magabiztosan játszani és hangja is itt teljesedett ki. Prózai előadáson is előfordult, hogy elbődült valaki a közönségből, hogy „Déryné énekeljen!" és Déryné énekelt. Szeretettel emlékszik vissza ezekre az időkre: „Én nagy örömben voltam, hogy a régi, kedves arcokat ismét láthattam, melyek oly régi barátsággal mosolyogtak felém a boldog fiatal évekből, mert bármi jól találja is az ember magát a jelenben, mégis oly jól esik fiatalabb éveire visszagondolni, s mondani: O, hol vannak azon boldog fiatalkori virgonc, játszi napok?! Pedig osztán, ha magába száll az ember eszibe jut az is: ah! be sok zavaros, bús napokat töltöttem közbe-közbe ezen ifjú vidám lelkemmel! De csakhogy már azok elmúltak, s most már többé nem fájnak!..." Déryné Emlékezéseiben beszámol utazásairól is. Számtalan alkalommal tette meg a Miskolc Kassa közötti utat, volt kalandja Tállyán és többször megfordult Muhi pusztán, ahol férje volt az intéző. Déryné színészi pályája 1847-ben ért véget, Pestről visszaköltözött férjéhez Tárcáira, majd együtt 1849 végén Miskolcra költöztek, majd Diósgyőrbe. Miskolcon élt Déryné, férje halála után is, egyre kétségbe ejtőbb szegénységben, itt írta — versenyt futva a halállal — naplóját, mely máig a legátfogóbb forrásmunka a magyar színjátszás hőskoráról. 1872. szeptember 29-én hetvenkilenc éves korában hunyt el. A miskolci Szent Anna temetőben helyezték örök nyugalomra. „Én az egykor oly harczias szellemű, mint hatalmas Borsod fia vagyok, amaz örökké gyönyörű Borsodé, mely mint középpont az al- és felföld között, egyesíti a róna bájait a sziklabérczek és rengetegek vad szépségeivel, s ezeket ismét a bortermő hegyek és völgyek szelíd kellemivel. — Borsod földe az én hazám; azon isten áldotta táj, hol minden földi szép és jó feltalálható." — vall érzéseiről „Borsodi levelek" című művében Egressy Gábor (1808-1866), a kor egyik legismertebb színésze, „mellesleg" író, költő, fordító, Petőfi barátja. Lászlófalván — ma Sajólászlófalva —