Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

kölcsönhatásának körülírását vállalni, még csak föltevéseket se nagyon mernék megfogalmazni arról, miféleképpen működhetik egy üyen érintkezés akár a régi magyar irodalom, akár - mondjuk - a 20. század második felének irodalma kapcsán. Az irodalom intézményesülésének folyamata azonban nyilván csak a kerete lehet mindannak, ami a mikrotörténelem dimenziójából belátható, vagy új módon látható be. Az irodalmi intézményrendszer történeti-szociológiai elemzése is a magyar irodalomtörténet-írás sürgető feladata lenne: amikor néhány éve fölvetődött egy új, több kötetes irodalomtörténet elkészítésének a terve, a főszerkesztői koncepció alapvetően az intézménytörténetet kívánta vezérfonalnak tekinteni. Arra egyelőre - sajnos - nem nagyon lesz módunk, hogy a koncepció gyakorlati megvalósulását is mérlegre tegyük (a vállalkozás ugyanis már a tartalomjegyzékek elkészítésének fázisában megfeneklett), noha az elképzelés, amely HorváÜi Iván nevéhez fűződik,

1 rendkívül inspiratív, s a mikrotörténelem felől nézve is jelentésteli. A mindmáig legutóbbi, a 60-as években napvilágot látott akadémiai összefoglalás, a közkeletűen Spenótnak nevezett hat kötet mint a marxista irodalomszemlélet és kánon legnagyszabásúbb megvalósulása szintén szociológiai osztálykategóriák bevezetésével kívánta tagolni az irodalmi folyamatot - csak mindezt egy marxista formációelmélet jegyében tette, kötetenként eltérő intenzitással és önkénnyel, jelentősen hozzájárulva a vállalkozás nagy részének megavulásához. A Spenóttal való számvetés egyik lehetséges útja valóban lehetett volna az ideológiai nehezékektől megszabadított történeti-szociológai kategóriák újragondolása - ám az aligha tagadható, hogy a jelenkori szakmai érdeklődés alapvetően inkább egy rekanonizációs folyamatot tüntet ki a figyelmével, így egyelőre alig látszik összeállíthatónak egy olyan, kompetens szerzőgárda, amely a magyar irodalmi folyamat egészének áttekintésére képes lenne ebből a nézetből. Sőt, a vállalkozás kudarcát tekintve, számos egyéb körühnény mellett ez is közrejátszhatott abban, hogy ez az összefoglalás immár aligha fog megszületni. Feltehetőleg egyszerűbben lehetne a mikrotörténelemről úgy beszélni, ha léteznék újabb, társadalomtörténeti szempontú öszszefoglalás a magyar irodalomról. Ennek - immáron biztosan - tartós hiányában azonban többszörös feladatok hárulnak arra, aki a mikrotörténeti közelítés lehetőségeit keresi. Amikor ugyanis olyan 18-19. 1 Vö. Horváth Iván: Pour une histoire nouvelle de la littérature hongroise. Kézirat.