Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)
len közösséget sem tudunk úgy vizsgálni, mint egy teljesen különálló, külső kapcsolatok nélküli szigetet. 16 Egy kisebb kitérő erejéig érdemes megemlíteni, hogy Redfield munkáját tartotta mintának a történész Le Roy Ladurie is, amikor antropológiai módszereket próbált meghonosítani a történettudományban. Le Roy Ladurie ezért is tartja híres monográfiáját a „Montaülou"-t „közösségtanulmánynak", „falumonográfiának". 17 De az egyetlen, igazán külföldön is világhírűvé vált magyarországi terepmimka-monográfia is - Fél Edit és Hofer Tamás átányi kutatásairól van szó - a Redfield által kezdeményezett közösségtanulmányok eszköztárával dolgozott. 18 A „parasztság", rnint kutatási téma és a „falumonográfiák", mint műfaj mellett azonban a városantropológiai munkák is a közösségtanulmányok eszközkészletével dolgoztak. Pitt-Rivers kutatásának középpontjában egy andalúziai városközösség állt. Az általa leírt „pueblo", mint közösség a születési, házassági és gazdasági kapcsolatokon kívül számos egyéb kritériummal is jellemezhető, amire eddig az antropológusok kevesebb figyelmet fordítottak. Pitt-Rivers a firnkcionális elhatárolódások mellett a természetfeletti, vallási kapcsolatok közösségalkotó szerepét hangsúlyozta. Szerinte az ún. misztikus szankciókat a leghangsúlyosabb közösségalkotó tényezőként kell figyelembe venni. Pitt-Rivers szerint a közösség nem feltétlenül azonos a földrajzi vagy politikai egységgel, de azonos a társadalmi egységgel, annak minden kontextusával együtt. 19 Edmund Leach írta: „A szociálant16 Redfield, Robert R.: The Little Community. Chicago, 1957., reprint 1962. and 1965.; Redfield, Robert R.: Peasant Society and Culture. Chicago, 1960. 17 Le Roy Ladurie, Emmanuel: Montaillou, egy okszitán falu életrajza (1294-1324). Osiris: Bp. 1997. 18-19. vö. a könyv magyar kiadásáról Klaniczay Gábor: BUKSZ. 1998. 18 Fél Edit-Hofer Tamás: Proper Peasants. Traditional life in a Hungarian village. (New York, 1969) Magyarul 1998. Erről méltatás a BUKSZ 1998. évi számában több szerzőtől. A parasztság-kutatáson belül a „falumonográfiáknak", mint műfaji és módszertani kategóriának önálló fejezete van: Davis, J.: Land and Family in Pisticci. 1973.; Friedl, Ernestine: Vasilika: A Village in Modern Greece. New York, 1962.; Halpern, Joel M.: A Serbian Village. Columbia, 1956.; Loizos, Peter: The Greek Gift: Politics in a Cypriot Village. Oxford, 1975.; Pitt-Rivers, Julian A. ed.: Mediterranean Countrymen. Paris, 1963.; Stirling, Paul: Turkish Village. 1965. Vö. még a magyarországi irodalmat: Hofer Tamás-Kisbán Eszter-Kaposvári Gyula: Paraszti társadalom és műveltség a XVIII-XIX. században. 1. Faluk. Budapest-Szolnok, 1974. 19 Pitt-Rivers, Julian A.: The People of the Sierra. 1954. és edn., Chicago, 1971. 3031. A „ház", „háztartás", mint gazdasági, családi és szakrális funkciókat is ellátó egységről számos elemzés született: Tönnies: i. m. 35-56. vö. még a „ház-család"-ról (do-