Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

községek hatáskörébe utalja és a törvény nem változik az első világháború befejezéséig. 1914-ben a gondozásba vettek legnagyobb csoportja a Duna bal és jobb parti, és a Kamaraerdei szegényház ápoltjai. A szegényházbeli felvételhez szükséges volt a kerületi szegénygyám igazolása, illetve a folyamodó kérvénye. Mivel a szegényházi felvételhez minden ápoltnak egy kérdőívet kellett bemutatni, melyet a kerületi szegénygyám vett fel, illetve az összes elérhető iratot csatolni kellett a felvételi kérelemhez, a forrásanyag igen sokféle és gazdag. Természetesen itt is megtalálhatjuk azokat a szerencsétleneket, akiket a toloncházból kísérnek át, mivel csavargásért fogták el őket vagy a rendőr szedi össze őket az utcán. Tendencia, hogy azok kerülnek a szegényházba életük alkonyán, akik az előző években már kaptak rendszeres segélyt, vagy éppen segélyért folyamodnak, de intézeti gondozásuk látszik megfelelőbbnek a tanács szemében. Mindenesetre általában választ kapunk a felvettek nemére, korára, vallására, családi állapotukra, születési helyükre, foglalkozásukra. Haláluk után pedig vagyoni állapotukról is kimutatást készítenek. A nemek megoszlása nem meglepő. Az általam vizsgált csoport tagjainak 33%-a volt férfi és 77%-a nő. Ez nem csak azzal magyarázható, hogy mivel ők tovább élnek nagyobb valószínűséggel kerülnek be aggkori gyengeségük miatt a szegényházba, de mintha a férfiak sokkal kevésbé bírnák a szegényház kötöttségeit. Általában az ide bekerültek itt is halnak meg, de a férfiak esetében igen gyakori a "saját felelősségére kilépett" bejegyzés. Vannak olyan ápoltak is, kik bár kilépnek a szegényházból, mégis itt fejezik be az életüket, többszöri kilépés után. A kilépés oka és indoka mindig az, hogy sikerül valahol még munkát találniuk, ekkor az igazgató nem kívánja őket tovább tartani (hiszen munkaképesekké válnak). Talán ezért nem meglepő, hogy a tipikus életsorsok reprezentánsának három nőt választottam, hisz mint a számokból is látható, számuk nagyban meghaladja a férfiakét. A három nő közül a legidősebb özvegy Egerváry Potemkinné, született Odeszky Hermin. Ő maga Visegrádon született, mivel azonban 1862 óta lakik Pesten férjével (aki szintén nem pesti, hanem Tokodon született), ezért elismerik pesti illetőségét. Ez természetesen a törvény szempontjából fontos, hiszen annak, aki nem pesti illetőségű elviekben nem jár gondozás, a valóságban azonban nem igazán törődtek ezzel, megpróbálták az igazán rászorultakat elhelyezni. (Az már