Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

zömét a mezőgazdaság viselte, vezető ágazat maradt, de nem azt jelentette, hogy terhek a parasztságot sújtották a legjobban. A kettős, hármas foglalkozásúak számát levonva az iparosok, gyárosok, kereskedők, kalmárok együttes létszáma 2500 fő, ha rajtuk kívül a 6464 adófizető létszámából még levonjuk az árendátorokat, javaikat bérbeadókat, értelmiségi foglalkozásúakat stb., akkor az adózóknak alig több mint fele minősül tisztán mezőgazdaságból élőnek. Zömük a kisebb összeget fizető adózók kategóriájába kerül. Azonban már az első 50 adózó listáján találunk 13 ilyen személyt. Ha a 24.230 Ft felett adózók táborát nézzük, akkor ez a szám megtízszereződik, vagyis az adózók több mint fele már parasztnak minősül. 30 Ft adó pedig még erős gazdaságot fejez ki, átszámítva 108 hold szántó, vagy 220 juh adójának felelt meg. Az is világossá válik, hogy a 30 Ftnál kevesebb adót fizetők táborába már nem tartoztak tekintélyes juhos gazdák. Zömük alig árutermelő, önellátó parasztgazdaságnak minősíthető. Az adófőkönyv adatai más forrásokkal is összevetve azt igazolják, hogy a városban - hagyományosan - az állattenyésztés volt a jövedelmezőbb és a vezető ágazat. A magánkézben lévő mezőgazdasági ingatlanokból csupán 13.499 hold (10.123 kh) volt szántó, ez az összterületnek mindössze 15%-a(!), kaszálónak minősített terület volt 72.374 hold (54.280 kh), ez a összterületnek közel 82%-a, elenyésző 3%-ot tett ki a kertek és a szőlők aránya. Ezeket az arányokat még inkább az állattartás felé módosítja az a tény, hogy a szántókon is a szemestakarmány-termelés dominált. Ami az állatállomány megoszlását ületi, a közel 100 ezres juhállomány mellett 2282 tehén után adóztak, vagyis nagyjából minden harmadik adózóra jut csupán egy tehén. A paraszti adózók jelentős része sem rendelkezik még tehénnel. A növendék szarvasmarhák száma 1977 db, ez azt jelenti, hogy tehenenként sem jut belőlük egy-egy, vagyis ez a létszám csak gyengén szolgálja az utánpótlást is. Az 1842/43-as adókivetésből tudjuk, hogy az akkor adó alá eső kecskék száma is mindössze 100 db volt. Ez azt jelenti, hogy a kecske, a „szegény ember tehene" nem pótolta a tehén nélküli parasztcsaládok tej és tejtermék szükségletét. Ehhez csak annyi megjegyzés kívánkozik, hogy mindezt ezekből az adatokból nehéz megítélni, mivel ez a korszak átmenetinek tekinthető a juhtejből készült termékek (vaj, sajt, túró) és a tehéntejből készültek korszakváltása szempontjából.