Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

mörben, Miskolcon, Kassa és Eger környékén, valamint a Zemplén megyei Csicsván voltak jogi képviselőik, s következésképpen kereskedelmi érdekeltségeik is. A kereskedelmi tevékenység természetesen soha nem egyirányú, és szempontunkból, vagyis az információk áramlásának lehetőségét vizsgálva az is hasonlóképpen fontos, hogy honnét érkeztek árucikkek és kereskedők, s velük nyilván információk és eszmék is a mezővárosba? A kör megint csak eléggé tágasnak tűnik. Bártfa város számadáskönyveiből kiderül, hogy az ottani kereskedők szinte mindennaposak voltak Sajószentpéteren a vásárokon és azokon kívül is: mindig borért érkeztek és gyakran olyan árucikkeket hoztak ellentételezésül, amelyek messze földről származtak, és ők is valószínűleg csak közvetítőkön keresztül jutottak hozzájuk: így például 1520-ban heringet adtak el a Gergely-napi vásáron. Tudunk egri püspöki gazdatisztekről, akik sertések vétele céljából jelentek meg sajószentpéteri vásárokon, vagy esetleg piacokon is. E vásárok nagy forgalmának közvetett bizonyítékai, hogy gyakran voltak a késő középkorban kihirdetés helyszínei. Az ide érkező árucikkek távoli származási helyére pedig egy másik bizonyíték, az úgynevezett szentpéteri végzés, amelyet a múlt századi kutatás a 15. század legelejére datált, de tévesen: bizonyítható ugyanis, hogy a 16. század második harmadában kelt. A mezővárosi statútum a szerémségi boroknak a városba való behozatalát korlátozza, s így arra bizonyíték, hogy volt és a hódoltság alatt sem szakadt meg a kereskedelmi kapcsolat az ország déli területeivel. Kapcsolattartás tekintetében külön vizsgálatot kíván a mezőváros tanácsának a szerepe, hiszen a választott tisztségviselők egyik legfontosabb feladata per definitionem a lakosoknak és érdekeiknek a kifelé való képviselete volt. Ezt a képviseletet jól bizonyítják a sajnos nagyon kevés számban fennmaradt levelek, amelyeket a tanács küldött más városokba: Budára, Bártfára, Nagyszombatba. Nagyon gyakran azonban nem volt elég a levél, a tisztségviselőknek maguknak is utazniuk kellett: akár a földesurak közelebbi birtokközpontjaiba, akár távolabbra is, rnint például a 15. század közepén Gömör várába, mivel az ott székelő husziták egy adóügyben csak az esküdt polgár tanúságtételét fogadták el hitelesnek. A 16. század második feléből fennmaradt források pedig egy olyan jelenségről tudósítanak, amely önmagában is bizonyítéka lehet egyfajta polgári tudat megjelenésének, s ez csak nehezen képzelhető el másnak, mint a másutt tapasztaltak közvetlen felhasználásának. Arról van szó, hogy lépten-