Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

szentpéteriek és honnét érkeztek mások a városba, azaz milyen moz­gások célpontja lehetett maga a város? A gazdasági körülmények felvázolása során már utaltunk a ke­reskedelmi tevékenység fontosságára - kézenfekvőnek látszik feltéte­lezni, hogy a kereskedésnek köszönhetően végig a korszakban min­dennapos dolog lehetett a lakosság nagy része számára a hosszabb­rövidebb utazás. Az ugyancsak hivatkozott részleges vámkiváltságok alapján az is valószínű, hogy e tevékenység az ország északnyugati területei felé irányult, hiszen az arra vezető útvonalakon fekszik Kal­ló és Méhi, ahol a lakosok vámmentességet élveztek. Sőt, konkrét adatunk is van arra, hogy egy sajószentpéteri kereskedőt, aki miskolci társaival együtt hazatérőben volt arról a vidékről, 1409-ben „baleset" ért ezen az útvonalon: Rudabánya környékén elrabolták a lovát. Az elsődleges célpont tehát Gömör vármegye bányavidéke lehetett, amely terület lakosságát nyilvánvalóan borral kellett ellátni. Hogy azonban a tevékenység jóval messzebb terjedhetett ebben az irány­ban, azt a mezőváros vezetőségének a 16. század közepén a nagy­szombati városi tanácshoz írott levelei bizonyítják: ezekből kiderül, hogy a sajószentpéteri lakosok állatokat vittek Nagyszombatba - oly­kor nem is a sajátjaikat, hanem a földesurukét -, s hogy jelentős ösz­szegekről szóló pénzügyleteik voltak a nagyszombatiakkal; a kap­csolat és az utazás tehát mindennapos esemény lehetett. Egy másik kiváltság, amely a tiszalúci réven átkelők számára biztosított vám­mentességet, az ország keleti részeivel való kereskedelmi kapcsolat­tartásra utal: ennek tényleges helyszíneiről azonban nem rendelke­zünk forrásadatokkal. Egy rongált és hiányos, s ezért kicsit nehezen is értelmezhető ok­levél talán még jobban hozzásegít bennünket ahhoz, hogy hozzávető­legesen meghatározhassuk a területeket, amelyek felé a sajószent­péteri polgárok kereskedelmi tevékenysége irányult. Az oklevél sze­rint három itteni lakos, név szerint [ ]rius János, Szuhay Miklós és Kalmár János - akik közül ez utóbbinak a neve önmagában is utal ke­reskedő voltára! - 1519-ben az egri káptalan előtt több személyt is prokurátorul (ügyvédül, azaz jogi képviselőül) vallott. Mármost nyil­vánvaló tény és számos forrás bizonyítja is, hogy egy kereskedőnek ott volt szüksége ilyesfajta érdekképviseletre, ahol a kereskedelmi te­vékenysége zajlott. A mondott oklevélben felsorolt prokurátorok ne­ve kivétel nélkül származási helyre vagy lakóhelyre utal, tehát a se­gítségükkel egyértelműen kiderül, hogy kereskedőinknek Budán, Gö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom