Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

ban sem a nukleáris sem a törzscsalád nem jelent meg mint háztartás­ciklus. Ezek a formációk szinte kizárólag csak az ábrán vázolt ciklus­alaptípusban és annak variánsaiban fordultak eló'. A fiatalok általá­ban az új férj apjának háztartásában alapítottak családot, s elsó' gyer­mekük is ott született meg. Az ifjú házaspár mellett a családban él­hetett az öreg szülők több, még nem házas gyermeke is. A következő' gyermek házasságakor azonban nem alakult ki nagycsaládos formá­ció, az elsó'ként házasodott fiú ugyanis családjával kivált apja háztar­tásából, s ott helyét fivére (rendszerint öccse) családjának adta át. Ez a szerepváltás néha többször is lejátszódott egy ciklus során, ha a fiak közül többen is részesedtek az ó'si föld örökéből. Kettőnél több fiú­gyermek esetén gyakoribb megoldás volt a vőnek áll(ít)ás. A háznál végül rendszerint a legutoljára nősült, legkisebb fiú maradt. Az ő kö­telessége volt az öregek támogatása, segítése, cserében övé lett az ősi ház. Atyja azonban, ha egészsége engedte, élete végéig gazda és ház­tartásfő maradt. Azok a fiak, akik nem álltak vőnek, hanem az ősi funduson marad(hat)tak, mind részt kaptak a gazdaságból is. Házai­kat az ősi belsőségen építették fel ( ily módon a településszerkezetre fokozatosan rávetült a vérségi kötelékek hálózata). Az idős gazda ha­lála esetén a háztartás és a gazdaság vezetése ideiglenesen az öz­vegyasszony kezébe került (2. ábra). Ha már felnőtt fiai voltak, nem házasodott újra. Mindaddig felügyelte a háztartást, a gazdaságot, míg azt az utolsó örökös házasságával teljesen fel nem osztották. A Szőlősardón jellemző háztartásciklus tehát az örökség tovább­adásának, megosztásának egy technikájához kötődött. Ugyanakkor segítségével cselédek fogadása nélkül is kiegyenlítetté vált a gazda­ságban mozgósítható munkaerő mennyisége. A fiatalok önálló gazda­ságának megalapozásához, otthonuk megteremtéséhez is hozzájárult az egész nagycsalád. A szerepváltó, fázisaiban formális törzscsalád­ként megmutatkozó ház tartásciklus mögött tehát jól felismerhetők a nagycsaládi ideológia körvonalai. A modelltől eltérő egyedi esetek vizsgálata, az atipikus háztartásciklusok végigkövetése is csak meg­erősítette a fentieket. Az özvegyemberek újraházasodási gyakorlata, az özvegyasszonyok átmeneti háztartásfői szerepe, a fiúutód nélkül maradt családokban a vőség, az örökbefogadás magtalan családokban mind részei annak a rendszemek, amely változékonysága ellenére is az ideáltipikus ciklusban kódolt program végrehajtására törekedett. Az eddigiekből következik, hogy a háztartás alakulását szabályo­zó ciklikus program következetes megvalósulása esetén a háztartás,

Next

/
Oldalképek
Tartalom