Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

született 1804. november 30-án. Apja, Francsics László szíjjártómester volt, aki Kőszeg melletti német özvegyasszonyt vett feleségül. Házas­ságukból egy fiú és három lány született, de csak Francsics és Bábi nevű nővére érte meg a felnőttkort. A szülők egyetlen fiúkat taníttat­ni akarták, de Francsics hanyagul tanult, s csak két osztályt végzett. Apja a harmadik „deák oskolából" kivette, s borbélyinasnak adta. Pápán 1820-ban lépett a legények sorába, s megkezdte vándorútját: bejárta a dunántúli és felvidéki városokat, majd visszatért szülőváro­sába, ahonnan 1827 nyarán Veszprémbe indult. Veszprémben Halas János borbélymester műhelyében kapott munkát. Rövid kitérőtől el­tekintve, melyet Pest-Budán töltött, életét 1880. július 4-én bekövetke­zett haláláig a megyeszékhelyen élte le. Közel negyedszázados együttélés után, 1853-ban vette feleségül Jákói Zsófiát, Jákói Sámuel református csizmadia lányát, de házassá­gukból gyermek nem született. Francsics írói működését kéziratos daloskönyve és hét kötetes önéletírása tükrözi. Hagyatéka nagy része századunk elején Véghely Dezső történész révén 6 került az OSZK gyűjteményébe, s jelenleg is ott őrzik. Az előkerült 545 oldalas kötetből Francsics életének új fejezetét is­merjük meg. Veszprémbe érkezése után ugyanis megismerkedik élete nagy szerelmével, későbbi feleségével, Jákói Zsófiával, s Halas János borbélymestemél állandó munkához jut. Felhagy korábbi korhely életével, kiegyensúlyozottabbá válik, de önálló egzisztenciát létesíteni sokáig nem tud. Csak Halas úr visszavonulásával, 1853-ban veszi át annak üzletét. Ezzel életének rövid ideig tartó felívelő szakasza, a jómódú kispolgár-lét veszi kezdetét, amely az 1860-as évektől gyöke­resen megváltozik. Üzlete a csőd szélére kerül, adósságait nem tudja törleszteni, megkezdődik a nélkülözések időszaka, mely haláláig tart. Francsics előkerült kötete 23 éves korától 45 éves koráig kíséri végig életét. A kötet 1846-ig terjedő része klasszikus visszaemlékezés, minthogy naplót csak ekkor kezd vezetni. „Amint a borbélylegényből kertész lett, úgy idő múltával még író is vált belőlem. Mert (...) 1846 elején, az unalmas zordon téli napokban, naplót kezdek írni." Még évek múltán is csodálkozik azon, hogy „tanulatlan író létemre ho­gyan tudtam íráshoz fogni, s naplót kezdeni és folytatni". 7 6 Véghely Dezső (Veszprém, 1840-Abbázia, 1897) Veszprém megye alispánja, történész. 7 Francsics Károly visszaemlékezései (1827-1849). 173.

Next

/
Oldalképek
Tartalom