Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)
épülő társadalomtörténeti, kulturális antropológiai feltételrendszer 21 abban is segíthet, hogy valamiféleképpen hozzájáruljon a valóban jelentős életművek értelmezéséhez: pl. Lisznyainak a nyilvánossághoz való viszonya magyarázhatja Petőfi gesztusait, vagy éppen Lisznyai népszerű verseinek az ismeretében máshogyan tűnhetik föl Arany balladáinak szimbolizációs mechanizmusa is. Természetesen mindez csak egyetlen (esetleg: néhány) oldalát világíthatja be mindannak, ami az irodalomtörténet érdeklődésére számot tarthat - ám legalább egyet feltétlenül. Mélyen egyetértek azzal a - Szilasi László megfogalmazta - gondolattal, hogy egy kutatási irány létjogosultságát kizárólag interpretációs hozama igazolhatja; megítélésem szerint a mikrotörténelem és irodalomtörténet hatásterületén mozgó, legalább kettős (ha nem többszörös) kritériumokat alkalmazó kutatói program rendelkezik akkora potenciállal, hogy érdemes legyen belevágni a munkába. Másrészt pedig számomra az sem kérdéses, hogy rründez alapvetően irodalomtörténészi feladat: történész és irodalomtörténész között ugyanis nem az a különbség - hogy visszatérjek a korábban érvénytelennek tekintett szembeállításhoz egy pillanatra -, hogy az utóbbinak nem kell levéltári forrásokat látnia; a differencia éppen az, hogy neki mást kell abban észrevennie, rnint a történésznek. Annál is inkább, mert hiszen az újabb társadalomtörténeti iskolák (nevezzük akár mikrotörténelemnek, akár kulturális antropológiának, akár mentalitástörténetnek azt, amivel foglalkoznak) igen sokat kölcsönöztek a strukturalizmus, a hermeneutika vagy éppen a dekonstrukció irodalomelméleti iskoláitól; mindennek pedig olyan következményei vannak az olvasás retorikájára - s így a történeti forrásként kezelt szövegek olvasásmódjára is -, hogy azt az irodalomtörténet-írás felől talán egyszerűbb is belátni, mint a történetírás oldaláról. Bár ebből mégsem az következik, hogy irodalomtörténésszé kell válnia annak, aki ilyen megközelítésre tesz kísérletet: csupán a határterület látszólagos érdektelenségének váratlan előnyeit kívánom hangsúlyozni. Nem tagadható persze az sem, hogy egy ilyen tanulmány az életrajznak egy olyan típusát próbálja megvalósítani, amely nem gyakori a magyar irodalomtörténet-írásban. Támpontul éppen ezért inkább a társadalomtörténeti indíttatású, szintén nem túl nagyszámú magyar történeti biográfia kínálkozik - mint ahogy jelentős ösztönzést jelent21 Erről 1. még Takáts József: Antropológia és irodalomtörténet-írás. BUKSZ. 1999.1. sz. 38-47.
