Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

het az is, hogy az ilyen megközelítést mutató munkák mennyire hiányoznak a hazai szakirodalomból. A magyar történeti biográfiák hiánya - természetesen tisztelet a kivételeknek - ugyanis igencsak megnehezíti nemcsak az újabb szempontokat érvényesíteni szándékozó (mentalitástörténeti, kulturális antropológiai vagy mikrotörténeti irányultságú) történetírás helyzetét is, hanem azokat az irodalomtörténeti törekvéseket is, amelyek az irodalom intézményrendszerének kiépülésére, s ezen belül az írói szerepértelmezések történeti kontextusára kívánnának rákérdezni. Ilyenformán pedig nem csodálható - bár igen sajnálatos -, hogy ebből a szempontból mennyire steril vagy éppen leegyszerűsített képletekkel dolgoznak még azok az újabb, jelentó's irodalomtörténeti korszak-monográfiák vagy tanulmányok is, amelyek érzékenynek mutatkoznak erre a problémára. Ez olyan sajátossága és tehertétele a magyar irodalomtörténet-írásnak, amelynek kialakulása egy hosszú, immár tudománytörténetileg is elemezhető' folyamatba illeszkedik bele. Aligha célszerű most - az előbbieknél részletesebben - belebonyolódni az okok felvázolásába; az azonban bizonyos, hogy ezeket a feltételeket az egyéni kutatói vállalkozások csak csekély mértékben és kizárólag hosszú távon módosíthatják. Ennek a lassú módosulásnak (vagy inkább: a módosulás szükségességének) az észlelése is kíván lenni ez a készülőfélben lévő Lisznyaitanulmány. Remélhetőleg az irodalomtörténet és a mikrotörténelem kettős feltételrendszerének figyelembevétele egy termékeny, új megközelítés lehetőségét rajzolja majd ki. Ez a módszertani kísérlet legalábbis ehhez szeretne hozzájárulni, minden belső bizonytalansága ellenére is.