Oláh Tamás: Kossuth Lajos és Zemplén vármegye. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)

Méltóságos Főispán Úr! Tekintetes Törvényhatósági Közgyűlés! A tudományok birtokában ösmerettel bírunk a természet törvényei ama változhatatlan rendjéről, hogy minden emberi lény - legyen az kicsi, vagy a legnagyobb - a megsemmisülésnek, mit halálnak nevezünk, van alávetve és a testnek, mely földből lett, előbb vagy utóbb az őserőhöz kell visszatérni. Mégis, ha a halál rideg karját oly egyén után gyújtotta, kit a szeretet és tisztelet glóriája vesz körül, megremeg a szív és az ész és a mindenséggel perbe szállva, a test halhatatlanságát, e physicai lehetetlenséget is kész követelni. Ily érzelmek vettek erőt rajtunk, midőn az országot átzúgta Kossuth Lajos halálának híre. Midőn megtudtuk, hogy elnémult örökre hazánknak az a nagy fia, aki az e század elején uralgott sötétségben honszerelmének lángjainál meggyújtott fáklyával századokra bevilágított és a közszabadság visszaszerzéséért küzdő jeleseink vezére lett; ki varázsszavával nemzetét a haza oltárára helyezett áldozatra bírva az 1848 évi alaptörvényeink megalkotását biztosítá; ki lánglelkével hazánk érdekét és jogát élte utolsó leheletéig szolgálni meg nem szűnt. Nem azt, mik voltak cselekedetei, mi volt Ő nemzetének, akarom elmondani, nem, mert ha érdemeit méltatnám, köteteket kellene elmondanom. A haza oltárán kívánok most áldozni, hogy ott a szeretet és tisztelet örökké zöld cypruságát megszentelve, azt e vármegye közönsége nevében és hálája jeléül a népkegyelet által megáldott sírhalomra letegyem. Keblünkben a honszeretettel és hűséggel hazánk iránt, őrizzük meg szívünkben emlékét. Legyen pihenése az általa imádott haza földjében csendes és édes... [.. .]

434 Történelmünk e két nagy alakjával, kiknek bölcsőik csekély térbeli távolságban majdnem egy század előtt egy évben ringottak meg és kik kevés időkülönbözettel egyszerre léptek a Teremtő ítélőszéke elé, elsőben is e vármegyét ajándékozta meg. Mindkettő itt kezdette meg pályáját; innen indultak arra a nagy útra, melyen a haza javára munkálva 92 éven át vándoroltak. És habár útjaik el is váltak, de munkájuk végcélja egy volt: az országot nagynak, erősnek, boldognak és dicsőnek látni. És azért most az egész nemzet osztatlan áldása szállt sírjukra. Vármegyénk e két dicső fia emlékének szenteljünk mi külön is vármegyénk történelmében egy lapot, melyen érdemeiket megörökítjük, hogy példájukból nyert hazafiúi szeretettel munkálhassuk tovább az ország jólétét, híven azon zászlóhoz/mely apáinktól e vármegyére örökül szállt, és amelyre ez a jelmondat van aranybetűkkel felírva: „Pro rege, lege et patria." [.. .]

435 kiadvány készítésekor előkerült Dókus Gyula iratai közül a beszéd fogalmazványának három példánya a Kossuth Lajos fiainak írt levél fogalmazványának két példányával együtt. Jelen kiadványunk terjedelme sajnos nem teszi lehetővé annak a folyamatnak a bemutatását, amíg a nyers szövegváltozatokból kialakult a fent olvasható beszéd, de azt el lehet mondani, hogy igen komoly eltérések vannak az egyes változatok között. B.-A.-Z. m. Lt. SFL. XIII-8. A Dókus család iratai. 1639-1936. 4. cs. Vegyes iratok XIXXX. sz. Dókus Gyula egyéb beszédei 1892-1897. 434 Itt következik a beszédnek azon része, melyben Dókus br. Vay Miklósra emlékezik. 435 A beszéd végén a szokásnak megfelelően üdvözli a főispánt. Ezt követte Dókus József pótjavaslata, hogy br. Sennyey Lajos (? - 1894) bodrogközi földbirtokos, volt 48-as huszártiszt, majd 1861-ben felirati párti képviselő elhunyta alkalmából a vármegye jegyz őkönyvileg örökítse meg érdemeit és a családnak fejezze ki részvétét. Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely r. t. város (1905): 540. p., Kováts Dénesné (1989): 141. n