Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

I. A mai városépítészet és a város jövőképe - Dobrossy István: Várostervezési koncepciók, a város építészeti karaktere az ezredfordulón (Történelmi áttekintés)

kedett (9 ezer kh-ról 39 300 kh-ra). A város belterülete 5 040 kh, vagyis a teljes terület 13%-a. A belterület 69%-a lakóterület, 21%-a ipari terület, s a meglévő lakóépületek 1/3%-a pedig 1900 előtt épült. A nagy dilemmát, illetve szakmai feladatot az jelenti, hogy a két háború közötti városi népesség száma — az ipari tevékenység elvárásainak megfelelően — ha négy-ötszörösére nő, s a város már beépítette az önálló települések közötti szabad területet, hogyan lehet növelni a befogadóképességet. „Az 1949 óta folyó lakásépítés — hangzik el 1957-ben — felhasználta már az újgyőri szanálásmentes területet teljes egészében, a Kilián Gimnázium melletti területnek és a Selyemrétnek több, mint 1/3-át, s majdnem teljes egészében a Malinovszkij utca (ma Soltész Nagy Kálmán utca) és a 3-as út által bezárt háromszöget (ez a mai Petneházy-bérháztömb). ... Ha a felsorolt területek elfogynak az építkezést vagy igen költséges módon a hegyoldalakba kell kényszeríteni, vagy hozzá kell fogni a radikális szanáláshoz, vagy ki kell vinni Diósgyőrbe a lakásépítkezés súlypontját." A koncepció elhangzásától a megvalósításig két-két és fél évtized telt el, s a szanálások eredményeként létrejöttek a város keleti részén, a Szinvától délre eső területeken a nagy lakótelepek (Vörösmarty városrész), nem volt elkerülhető „hegyoldalba kényszerülés", amint azt példázza az Avas városrész, s az építkezések diósgyőri „súlypont-eltolódását" is jól érzékelteti a diósgyőri lakótelep, attól délnyugatra a Berekalja, s ezt időben jócskán megelőzve az Előhegyi lakótelep (volt: Kilián észak) és a Kenderföldi lakótelep (volt: Kilián dél). A területfelhasználási koncepció az 1950—1960-as évek Miskolcát hat beépítési kategóriába sorolta: 1.) Ipari területek. Miskolc egyik legégetőbb városfejlesztési kérdésének ítélték a Vasgyár területének elhatárolását, a lakóterületek védelme érdekében. Csak teoretikusan vetődött fel a Vasgyár kitelepítése, s annak bizonyítására, hogy ha a gyár városszervező volta megszűnnék, Diósgyőr és Miskolc ismételt szétszakadását vonná maga után. A Vasgyárnak tehát kapocs szerepe volt (azt tulajdonítottak) Miskolc és Diósgyőr egyesítésében, összeépítésében. A városrendezésnek ugyanakkor megoldhatatlan feladatot adott, hiszen korábban két település szélén fejlődő ipartelep a korábbi perifériális helyzetből centrális helyzetbe került. (A városrendezés számára ekkor még elképzelhetetien volt, hogy három-négy évtized múlva — igaz, ez emberöltőnyi idő — a gyárnak ez a településrendező szerepe megszűnik, az utódvállalatok pedig már nem jelentenek számottevő lakos ságszervező és megtartó erőt. Az egykor meghatározó központi iparterületen most — a maradványokon - az ipari műemlékvédelem kellene, hogy hangsúlyt kapjon, ez jelenthetne egyfajta rendező elvet.)