Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

I. A mai városépítészet és a város jövőképe - Dobrossy István: Várostervezési koncepciók, a város építészeti karaktere az ezredfordulón (Történelmi áttekintés)

A központi ipartelep mellett Nagymiskolcon még négy további iparteleppel kellett foglalkozni. Némelyiküknek történelmi múltja volt, más esetben egy fél évszázaddal előrevetített jövőkép vélhető, fedezhető fel benne. Inkább történelmi hangulata, mint hosszú távra tervezhető fontossága volt a Gömöri pályaudvar környékének, illetve az attól nyugatra elterülő, vasúti vágányokkal összekötött ipartelepeknek. Az északkeleti iparterület a mai Zsarnai-telep, Repülőtér környékét jelentette, de nem vetődött (nem vetődhetett fel) a Szentpéteri kapui országút két oldalának olyan beépítése, amelyet az ezredfordulón északi városkapunak nevezünk. Az ipari tevékenység helyett a szolgáltató ipar vált itt meghatározóvá. A délkeleti ipartelep alatt az 1954-es koncepció a József Attila u. környékét és a Sajón túli területi ipari centrumát jelentette. A városnak ez a keleti kapuja határozottabban, erőteljesebben épült ki mint az északi térség. A Zsigmondy V. és Baross Gábor utcáktól keletre létező ipari objektumok kaptak új funkciót, míg a Sajón túli terület az utóbbi egy-másfél évtized terméke, itt az ipari parkká alakulás folyamata játszódott le előttünk. A déli iparterület a Martinteleptől indulva a Zsolcai vasútvonal és a Sajó közötti területet jelentette. Ezt az 1954-ben még „feltáratlan" területet a vasgyári, központi iparterület ellenpontjaként kívánták kialakítani. A terv a Cementgyártól délre eső térségben, a rendező pályaudvartól keletre eső területen kívánt a Martintelep elsorvasztásával olyan ipari „színteret" kialakítani, amely az M3-as országút és a pesti vasútvonal között húzódik, s követi a város észak-déli tengelyét. (Néhány nagy alapterületű szolgáltató-ipari „vállalat" idetelepülése után vetődött fel 1999től ebben a térségben a déli városkapu nevet viselő program megvalósítása.) 2. ) A „város" kategóriába a tervezők „a korszerű lakásértékkel bíró, korszerűen beépített" területet sorolták. 3. ) A „falu" kategóriájába tartoztak a felhasználás szempontjából a fésűs beépítésű területek, amelyek külső megjelenésükben is utaltak a mezőgazdasági jellegre. 4. ) Külön kategóriát alkottak a város elavult, szanálásra érett területei, a szlömösödött részek. 5. ) „Suburbia" kategóriába került minden, ami másüvé nem volt besorolható. Tehát nem volt sem városias, sem falusias megjelenése, nem volt még szanálásra ítélhető építészeti együttes, tehát a „kompozíció" által meghatározott gondolkodás szerint a „kompozíciót nélkülöző külváros". 6. ) A zöldterületek képezték a besorolás utolsó kategóriáját. * * * A „történeti" városkapuk környékének iparterületté alakítása mellett két gondolat még kiemelést kíván az 1954-es „munkabizottsági ajánlás"-ból.