Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

I. rész A honfoglalástól 1848-ig

vül a kapitány alá is egyet. 3-ra: Nem tudja világosan, hogy a többi között két itt való portió fizető szegény embert, úgy Dózsa Istvánt és Szopkó Györgyöt, erőszakkal elvitték, mikor e tanú bíró lévén az Tisztekhez járt kérni, hogy az Gazda Embereket ne vinnék el, akkor kérdezte a Tanú Szopkó Györgytől, minthogy ő volt az első, hogy volna é kedve az katonaságra? Arra azt felelte, bizony néki nincsen, nem is volt, hanem erőszakkal és kedve ellen vitték el, sőt e Tanúnak Tisztekhez való jártában, midőn dorgálván a katonákat, hogy miért viszik erővel az Gazdákat, akkor rútul káromkodván a katonák mondották. No bíró, ilyen-amolyan, adta csak add bé a kezedet, mindjárt téged is papokkal együtt elviszlek. Harmadik Tanú Vécsy János 36 év körüli, mádi szenátor vallotta: Tudja, a Tanú, hogy azon verbuválásnak alkalmatosságával 12 katonát fogadtak, kik közül 2 Gazda Ember, úgy mint Dózsa István és Szopkó György, a többi pedig kapások, másféle legények voltak. Negyedik Tanú Dózsa István, kb. 50 éves mádi lakos hittel vallja, hogy a katonák itt verbuváltak, de hány nap, nem tudja. Tudja bizonyosan, hogy azon verbungnak alkalmatosságával egy estve a Méltóságos Báró Andrássy Urak O Nagyságok kocsmájára egy krajcár ára sert inni bemenvén, sokszor nevezett regimentbéli katonák e mostan említett kocsmán a Tanút megfogták, és erőszakosan elvitték. És midőn azután mentek volna véle, minthogy erőszakkal elhúzták, kedve nem lévén, kiugrott közülük, és szaladásra vette az dolgot, kit is utolérvén nem sokba múlt, hogy az bélit ki nem vágták, amint most is a vékonyán felül az vágás meglátszik. Azután felvévén a Tanú egy kocsmára az, hol a Káplár volt szállva, ottan sokat kényszeríttettek, hogy adja be katonaságra a kezét, de hogy kedve nem volt, nem akarta beadni a kezét, csákányokkal és kardok lapjával hátul megvervén és megkínozván annyira, hogy sehova nem mehetett, ami abból is kitetszik, hogy az nagy vágás és verés után a Tanút az kemencze mellé vetették. És midőn strázsa nélkül otthagyták, elmehetett volna, hogyha bírhatta volna magát. Kevés üdő múlva ismét visszajöttek a katonák, és akkor erővel ráadták az Mundért, haszontalan lévén sok reménykedése, hogy tudniillik hagynak néki békét, amert már felesége, gyermekei vannak, s portió fizető ember volna úgyis (úgymond mit csináltok velem, mivel már koldussá tettetek). Mivel a Tanú maga is benne volt a veszedelemben, tapasztalván jól tudja azt, hogy magával együtt itt Mádon fogadott új katonák közül 4-et eresztettek el fizetésért, úgy mint Poros Istvánt, Koszta Jánost.