Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)
I. rész A honfoglalástól 1848-ig
Szepessy György egy aranyat tett le az Tiszteknek, és mivel az katonák a mentéjét és béitták volt a Tanúnak, azért Szathmáry Mihály fizetett 3 máriásokat. Ötödik Tanú Szopkó György, mádi 22 éves. Hogy hány új katonát fogtak itt Mád városában, bizonyosan nem tudja, hanem azt tudja, hogy Dózsa Istvánt és magát is, portió fizető embereket, erőszakosan vitték el. Amint, hogy egy alkalmatossággal két kerékszegen elveszvén gondolta azt, hogy ha valaki ellopta is, a kocsmába vitte, és ottan béitta. Kocsmánkint kereste a maga kárát, a többi között Báró Orczy Úr Ő Nagysága kocsmájára bemenvén kérdezkedni, akadott egy jóakarója, ki is ottan serezvén kínálta a Tanút is, mivel e Tanú e sok járásban megfáradott, szomjúhozott, minthogy nem is sok volt a korsóban, egyszerre felhajtotta a sert, azt megiván azon jóakarója megint többet akart hozatni, de a Tanú nem engedte, minthogy sietett, és másutt is akarta maga kárát keresni. Azonban midőn ki akart jönni a nevezett kocsmárul, hallja, hogy muzsikaszóval táncolva, kurjongatva az ablak alatt jönnek az verbováló katonák, akkor megszólítja ezen jóakarója mondván: ne menjen ki Kegyelmed, mert odaki majd belékötöznek azok a katonák Kegyelmedbe. Megfogadta a szavát, ki nem ment, hanem leült az kemence mellé, azonban berohanván az katonák mindjárt az magok mesterségét, mellyel az olyatén verbovánsok szoktak élni, elővették, nagy incselkedéssel és hízelkedéssel e Tanúhoz menvén, ilyen formán szólították meg. No pajtás, mint vagy? Gyere katonának, de mivel a tanúnak gondolatjában sem volt, nem hogy kedve lett volna, hogy katonává légyen, amint is tartván tőlük, még a kezét is amennyire lehet, eldugta. Midőn pedig így incselkednének különb-különbféle mesterséget, erővel kirontották a kezét, s ráfogták esküvéssel pecsételvén, hogy beadta a kezét. Ezek meglévén, ki miért foghatta e Tanúnak két katona az két kezét tartván, az harmadik kikapván az süvegét a Tanú fejéből, s maga süvegét tette az katona e Tanú fejére, annak utána húzván, rángatván erővel felhozták a Kapitány elejibe. A Kapitány is csak azt mondotta, barátom mivel reád esküsznek, meg kell lenni, mert még az is esküdött, aki ott nem volt, hogy beadta volna a kezét e Tanú. Amint is levonván ruhát a Tanúról erőszakkal, az mundérba felöltözették. Maga a Tanú 4 vonás forintokon kiváltatott az Bíráknak sok kérésére, mely 4 forintokat Hadnagy Úr olvasta le. Báró Ádám 45 éves mádi lakos vallja. Jól tudja, hogy hármat vagy négyet az új fogadottak közül, úgy mint Koszta János görög le-