Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

I. rész A honfoglalástól 1848-ig

Zemplén Vármegyében verbováltak volna, melyik városban, vagy helységben és hány nap? 2. Micsoda rendben lévő tiszt, hány közkatona volt azon verbung alkalmatosságával, és hány szekérrel jöttek, nemkülönben elmene­telekkor hány szereket kényteleníttettek alájok adni? 3. Hány új katonát fogtak azon verbungon, micsoda renden lévő­ket ha tudja, erőszakkal vittek é valakit, avagy ki-ki maga jókedvéből adott kezet? 4. Azon új katonák közül eresztetett é ki valaki, vagy sem, ha eresztettek, hányat és kiket nevezet szerint, fizettek és magok vált­ságáért valamit, ki mennyit fizetett, letett hiti után vallja meg az Tanú. Első Tanú Vécsey Sámuel Mád város lakosa, kb. 50 éves. Elsőre válaszol: Tudja bizonyosan, hogy a Kassán állomásozó Haller nevet viselő Regement kb. május 1-én jött ide Mádra, és mintegy kilenced napig verbuvált. 2-re: Azt is jól tudja, hogy Suller Leopold nevű Strá­zsa Mesterrel és Káplárral együtt 11-en voltak, kik is három szekerén jöttek ide, innen pedig a város Göncig 4 szekeret kénytele­níttetett alájok adni, azonkívül a kapitány alá is egyet (ki is a többi után mintegy harmad vagy negyed nappal érkezett), elébb is elment a többinél. A 3. pontra vallja a Tanú, hogy itt Mád városában kb. 12 új katonát fogadtak, azok között két, itt való gazdaember is volt, úgymint Szopkó György és Dózsa István, hogy ezeket pedig erőszak­kal vitték el, onnan tudja a tanú, mert 4-szer az elsőért minthogy kedve ellen elvitetett, maga a tanú olvasta le a tiszteknek a 4 vonás forintot, a másik is maga váltságáért 8 forintot fizetett, tudja azt is, hogy ezeken kívül még kettő váltatott ki, úgy mint Koszta János gö­rög legény, ki is magáért fizetett 114 Rhenes forintokat, és Poros Ist­ván, kiért azt is hallotta, hogy az Atyafiai 12 aranyat fizettek. A 8 katonát pedig magokkal elvitték. Második Tanú Herlinczky János, Mád város bírója 40 év körüli. 1-szőr: Tudja, hogy a katonák Pünkösd Havának mintegy elejin el­kezdvén, itt Mád városában dob- és hegedűszóval kb. 9 napig verbu­váltak. 2-szor: Tudja azt is, hogy egy zászlótartó és egy strázsamester voltak a verbungon, azután két vagy három nappal érkezett Kégli nevű kapitány is, ki talán 3 nap múlva elébb, mint az többi, elment, de az közkatonák számát, mivel magok pénzén éltek, nem tudhatja, de azt tudja, hogy ide való jövetelekkor 3 szekér hozta őket, elmente­lekkor pedig a város 4 szekeret kénytelenített alájok Göncig, azonkí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom