Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

II. rész A szabadságharctól 1950-ig

1861-iki első Alispánja Komáromy József a közönség éljenzései köz­ben elfoglalván az elnöki széket, előterjesztette miszerint az 1861-iki November 25-én tartott utolsó bizottmányi gyűlés a hatalom részéről betiltatott, eddig nem hitelesíttetett jegyzőkönyve hitelesíttessen, az ismét új életre jutott alkotmányos korszak kezdetével történelmi ösz­szeköttetésbe hozattassék s e mai bizottmányi ülés a Főispán Úr tör­vényes beiktatásának ünnep is legyen. Az előterjesztést közhelyes­léssel fogadták, mely után azon 1861-iki egész tisztikar nevében hi­vatalos állásáról lemondott. A közgyűlés korelnöki teendők ellátására Méltóságos Lónyay Gábor Urat kérte fel és Kazinczy András vezetésével a Főispán elé ment és a Főispánt zajos éljenzések között a terembe bevezette. A Főispán a megyei közönséghez intézett jeles és közérdekeltséget kel­tett beköszöntő beszéde közben a felelős kormányrendszernek a me­gyei önkormányzattali összeegyeztetése nehézségei mellett is ezen ősi intézmény féltő becsét s ehhez való ragaszkodását kiemelvén s megyei fokormányzói tisztében leendő eljárása alatt magas állásának jogait fenntartva viszont minden bárkinek tiszteletben tartását, kü­lönösen pedig a köztanácskozás terén a vitatkozási szabadságot min­denkire nézve féltékenyen őrizni, mint az alkotmányos szabadság hű tisztelője kötelességében állónak s feladata legnemesebbiként nyil­vánítván s e részben a közönséget ünnepélyesen biztosítván is ezek folytában fokormányzói kinevezését magába foglaló oklevelét a bi­zottmányi jegyzőnek felolvasás végett átnyújtotta. Felolvastatott a Belügyminiszternek Zemplén Megye Közönségé­hez folyó évi Április 3-áról Budán kelt azon levele, mely szerint Gróf Andrássy Aladár Úr Őméltóságának Zemplén megye Főispánjává Őfelségének folyó évi március 31-ről kelt legfelsőbb elhatározása ál­tal lett kinevezését a megyével tudatja. Ezután a Főispán letette az esküt. A Közönség indítványára az 1861-ik alkotmányos korszak alatt volt Főispánja, ki Gömör megye főkormányzójává megbízatott Gróf Andrássy Manó Úr, ki a megyét az akkori zilált politikai viszonyok között oly hű emlékünkben maradott férfias szilárdsággal és erélyes közreműködéssel kormányozta, emlékének közöttünk állandó tiszte­letben maradása jegyzőkönyvileg fejeztessék ki. Az ülés megválasztotta a megye tisztikarát. A közgyűlésen indít­ványozták, hogy a királyhoz, Deák Ferenchez és Andrássy Gyula mi­niszterelnökhöz üdvözlő feliratot küldjenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom