Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)
I. rész A honfoglalástól 1848-ig
naptól fogva karácsonyig. (A pont többi része azonos az 1767. évi Úrbéri Pátens szövegével. H. I.) 3. Jobbágyoknak szolgáltatásairól vagyis a robotokról: minden egész helyes jobbágy köteles lés zen Földes Urának minden hétben egy napot napkelettől-nagynyugatig (abban számlálván munkára való menetelét és visszajövetelét, az etetésnek és itatásnak időit) két marhával maga szekerével, szántáskor 4 marhával, maga boronájával s ekéjével uraságnak dolgozni tartozik. Hogyha pedig valamely jobbágy 4 igás marhának fogyatékozása miatt megírt mód szerint a szántást meg nem tehetné, az olyatén jobbágy mással összefogván egynapi szántást, két napi munkával végezzen. Mindazonáltal ezen terhes munkát minden szántáskor csak egyszer tartozik megtenni. Ha pedig 4 marha mellé elegendő nem volna egy személy, akkoron az jobbágy egyet ugyan olyast, amely minden munkára alkalmatos légyen, másikat pedig csak marhahajtásra valót tartozik adni, ezen két személy különös kézi munkára ne fordíttathassék. Minthogy pedig erdőnek fogyatkozása miatt ezen helységben a faézás helyett jobbágyoknak a nádolás uraság által megengedtetik, azért is az urbáriális ölfának helyibe minden egész házhelyes jobbágy 40 kéve nádat vágni fent írt mód szerint kirendelendő helyre vinni tartozik, a fél, negyed, nyolcad helyes jobbágyok is tartoznak aszerint. (Az Urbáriumnak mind a 3. mind a 4—9. pontja az egységes Urbárium szövegével megegyezik.) (Zemplén megye Levéltára, Szirmay-Kazinczy-féle históriai iratok, Loc. 67. No. 34.) 62. TOKAJI SZAPPANFŐZŐ MESTER KÉRELME AZ ALISPÁNHOZ, BOLT NYITÁSA ÜGYÉBEN, 1784 Tekintetes Vice Ispán Úr! Alább írt terjesztem alázatosan Tekintetes Úr színe eleibe, miképpen szappanfőző mester legény lévén vándorlásomban Tokajban érkezvén, akkoron ottan szappan és gyertya árendától Holdblichter Márton Uramnál szappanfőzéshez és gyertyamártáshoz elállván, árendájának egész ideje alatt kedve szerint kötelességemet teljesítettem. Ismét utána következett Jámbor András árendátornál árendájának teljes idejében szolgáltam úgy utána következett Wittman és Endrey nevezetű árendátorokat, végre mostani árendátor Fink János Uramnál is szappannak s gyertyának készítésétől mázsa szerint fizettetvén, mesterségbeli szolgálatot tettem. Mi-