A miskolci ortodox templom és sírkertje (Miskolc, 2001)
Az ortodox templom ikonjai és liturgikus tárgyai (Kárpáti László)
ennek a képnek más fontos mondanivalója is van. Még látható a szentély félkörének tengelyében az ablak fölött lévő nagyméretű freskó, amelynek nyomát ma már csak egy szerény vakolat-keret őrzi. Erről a képről tudjuk azt is, hogy a torony régi keresztje megformálásában azonos volt a szentélyzáradék fölötti ma is meglévő parádés kovácsoltvas munkában. Utolsó képünk, amely 1970 tájékán készült az 1887-ben, - eredeti mintára - helyreállított karcsú, díszes sisakkal mutatja be a templomot. Mind az idézett példák, mind a mai városkép látványa azt sugallja, hogy eme jeles városképi elem meghatározó jelentőséggel bír. • ••» Miskolci látkép az ortodox templommal, távolban a Luther téri evangélikus templom, 1980-as évek