Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

ELSŐ RÉSZ LEGŐSIBB MÚLTUNK KUTATÁSA ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

1874 és 1906 között - a vélemények erősen megoszlanak arról, hogy pontosan mikor is történt a felismerés - egy újabb szakasszal, a mezolitikummal, vagy átmeneti kőkorral bővült a kőkor felosztása. A három kőkori szakaszból az első kettőre alkalmazzuk Magyarországon - Roska Márton és Gábori Miklós nyomán - a régibb kőkor elnevezést. A történelem kezdetének tudományában nem csak a 2,5 millió és Kr. e. 8300 év közötti időkeret, hanem az e tárgyú kutatások földrajzi dimenziója is tekintélyes. Egy-egy őstörténeti probléma megoldása akár kontinensnyi vagy éppen földrészek közötti vizsgálódást követel. A régibb kőkor őstörténete számos természet- és társadalomtudomány eredményeit összegzi. Ezek közül a legfontosabbak a földtan, az őslénytan, a történeti embertan, illetve a humánbiológia, a régészet, a néprajz és a kulturális antropológia. Az e tárgyú kutatások középpontjában a humán- és kulturális evolúció, illetőleg az ember és környezet kölcsönhatásának megértése áll. A régibb kőkori őstörténet-tudományban mindmáig megőrizte vezető szerepét Franciaország, ahol e tudomány az 1860-as évektől teljesedett ki. Európa többi országában erre az 1870 és 1910 közötti években; Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában és az Újvilágban pedig az 1920-as és 1950-es évektől került sor. Jacques Boucher de Crévecoeur de Perthes 1788-1868 Az őstörténet-tudomány megalapítója. 1802-től Abbcvillc városának vámtisztviselője, akinek a hivatali, a tudományos és a közéleti tevékenységet szerencsésen sikerült összeegyeztetni és gyümölcsöztetni, elsősorban az őstörténettudomány érdekében. Barátjával, Casimir Picard-ral együtt az 1820-1830-as években ismerték fel az ember ősiségét. Azt a gondolatot, hogy az emberiség egyidős a párizsi őslénytanbúvár, Georges Cuvier által leírt kihalt jégkori állatvilággal, Kelta és diluvium előtti régiségek című könyvében fejtette ki. 1844. július 23.-án bukkant ennek bizonyítékára, az első ősemberi kőeszközre Abbevillc városában. A kőkor paleolitikumra és neolitikumra való felosztását Boucher de Perthes nyomán, az angol Sir Jonh Lubbock vezette be az európai tudományos gondolkodásba, 1865-ben napvilágot látott Őstörténeti idők című müvében. (Ringer A.) Az őskőkor a napjainkban legelterjedtebb felfogás szerint négy technikatörténeti időrendi egységre osztható: korai- (2,5-1,4 millió év között), alsó- (1,4 millió és 130 ezer