Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

ELSŐ RÉSZ LEGŐSIBB MÚLTUNK KUTATÁSA ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

ELSŐ RÉSZ LEGŐSIBB MÚLTUNK KUTATÁSA ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON A TÖRTÉNELEM KEZDETEINEK TUDOMÁNYA Ringer Árpád A XIX. században kialakult felfogás szerint az emberiség történetének írásbeliség előtti szakasza az őstörténet. Az írás kontinensenként, a földrészek régióiban és az egyes népeknél is más-más időpontban tünt fel. Ez a jelenség az egyenlőtlen fejlődéssel áll kapcsolatban. Az államszerveződéssel összefüggő írott források legrégebben Dél-Mezopotámiában jelentek meg, Kr. e. 3400-3200 évvel. Ugyanakkor a Föld távoli, perifériális területein egyes népek még napjainkban is az írást megelőző történelemben élnek. A történelem kezdeteinek első, technikatörténeti időrendjét Európában alkotta meg a dán Christian Jürgensen Thomsen. Thomsen egy 1819-ben tartott előadásában, majd 1836-ban, a Koppenhágai Múzeum kiállításához írt vezetőjében ismertette ún. három-periódusú rendszerét. Eszerint kontinensünk őskora kőkorra, bronzkorra és vaskorra oszlik. Hamarosan felsejlett azonban, hogy e periodizáció nem kielégítő. Már az 1830-as években két francia őstörténetbúvár, Casimir Picard és Jacques Boucher de Crèvecoeur de Perthes arra a következtetésre jutott, hogy a kőkor nem lehet egységes. Két szakasza közül a fiatalabb, a neolitikum, vagy újkőkor a földtörténeti jelenkorhoz, a holocénhez tartozik. Az idősebb, a paleolitikum, vagy őskőkor viszont még a neves párizsi őslénytanprofesszor, Georges Cuvier által felfedezett kihalt állatvilág korára, vagyis a holocént megelőző jégkorra nyúlik vissza.

1 Erre a gondolatra először 1844-ben talált bizonyítékot Boucher de Perthes. Ez évben az északnyugat-franciaországi Abbeville városka mellett, a Somme-folyó egyik kavicsteraszán végzett ásatásokat. E munka során bukkant rá - jégkori állatok csontmaradványai kíséretében - az ősember első pattintott kőeszközére, egy kovakő szakócára. Boucher de Perthes eredményeit 1847 és 1864 között háromkötetes monográfiában publikálta Kelta és diluvium előtti régiségek címen. A kétosztatú kőkort és az ember ősiségét, jégkori erdetét azonban az 1844-es szakócalelet előkerülése után csak másfél évtizeddel, 1859-ben sikerült elfogadtatnia. Ekkor az angol geológusok végre elismerték Boucher de Perthes újabb és korábbi leleteinek hitelességét. Egy másik őstörténész, az angol Sir John Lubbock az 1865-ben megjelent Őstörténeti idők című sikerkönyvében az európai tudományos gondolkodás közkincsévé tette a kőkor paleolitikumra és neolitikumra való tagolását és a jégkori ember létét.

2 Boucher de Perthes és Sir John Lubbock müveinek - mint majd látni fogjuk - fontos szerep jutott Herman Ottó küzdelmében, amelyet a régibb kőkor kutatásának magyarországi kibontakoztatásáért folytatott. ' Groenen, M. 1994., 62-66. p. 2 Caelum, C - Hublin, J. 1989., 60-100. p.