Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

ilyen abnormális telet. Az időjárás egészen a legutóbbi napokig enyhe tavaszias vagy őszies volt, hol gyönyörű napfényes, hol borongó esős, ködös, egészben szinte félelmes. Néhány nap óta fordult igazi téli hidegre. Egymást érik a gyönyörű fehér jeget szállító szekerek úgy itt, mint Miskolcon. Attól tarthatni, hogy a tél későn fogja utánapótolni, amit elmulasztott. Az új év megtartott engem eddig abban kivételes lelki-testi jó állapotban, melyben az óév átadott neki. Följegyzésre méltó különös örömeket nem hozott, de történt körültem néhány veszteség, mely többé-kevésbé engem is érintett. Közelemben aratott a halál. A múlt hónap közepén váratlanul röppent ki az élők sorából Miskolcon özvegy Melczer Gyuláné Vay Róza bárónő. Minden előző jel nélkül szívszélhűdés vetett neki véget egy pillanat alatt. Sok kedves emlékem fűződik hozzá megyei főjegyzőségem éveiből, midőn férje alispán volt. Költői hajlamú, szellemes, nemes lelkű nő volt. Irántam mindig a legmelegebb rokonszenvet érzette és tanúsította egész haláláig. Hatvankilenc éves volt. Szintén a múlt hónap 22-én sújtott le a csapás Vadászy Dezső öcsém családjára is Edelényben. Gyönyörűen fejlődő, rendkívül eleven, eszes fiacskájok, a három és fél éves Dezsőkét hét napi lázas betegség után visszaszólította magához az ég. Leírhatatlan fájdalmat hagyott maga után különösen a szülők, de a nagyszülők szívében is. Egyszerre keserűvé lettek a kedves gyermektől nyert örömek, semmivé a hozzákötött remények. A közelemben látogató mulandóság rovatába tartozik az is, hogy miskolci lakásom tulajdonosnője, özvegy Mikuleczky Istvánné - Kun Ilona szélhűdés folytán néhány napi eszméletlen állapotában meghalt. Temetése tegnap délután volt. Ideutazásom miatt meg nem jelenhettem ott. Öt felnőtt gyermek anyja, jelentékeny vagyonú - mégis, amint mondják, sok bajjal küzdött a gyermekei miatt. Férje valaha tanítványom volt a miskolci gimnáziumban. Bizony mindig ritkábban látogat már az elbúcsúzott Múzsa. Alig írtam valami újabbat. Egy hat strófás versecske lett a kedvencem, melyet Gyermekeim címmel a kertem fáiról írtam közelebb. Nem új az eszme. Egyszer már hangot adtam annak a Beszélő fák című versemben. Talán valami ismétlést sem kerülhettem ki, mely az én képzeletem szűk körének új bizonyítéka. De a darabka mégis kedves nekem hangja és formája miatt. Most főleg az az alkalom hozott ide, hogy egyik elhalt húgom unokája, Bodnár Irma ma este tartja eljegyzését Ferenczy Dániel fiatal káplánnal, akit a múlt napok[ban] a tiszatarjáni egyházközség választott meg lelkészének. Mondják, jó szónok, derék fiatal férfi s a közönség tetszését megnyerni tudó egyéniség. Ki tudja, mily sors várja őket az életpályán, melynek küszöbére ma lépnek, ha majd a küszöböt átlépték, s karöltve kell haladniuk a bizonytalan úton? Görgey Artúrról is aggasztó hírt hoznak a legközelebbi hírlapok. Eddig szelíd lefolyásúnak állították influenzális betegségét. Most rossz fordulatot jeleznek. A múlt hó 30-án töltötte be a kilencvenharmadik évet. Ily korban a legcsekélyebb betegség is közel sodorja az embert az elmúláshoz. Korunknak egyik tragikus, nagy példája s öntudatával szilárdított bámulatos jellem tűnik el vele, melynek elégtétellel tartozik a jövendő... Tegnapelőtt írtam öccsének, Görgey Pistának biztos híradásért.