Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

volna. Ha azt nem veszem is, hogy ez a nagy vendégsereg elfogja a gazdát a szükséges szüreti felügyelettől, az a pazarlás, melybe az ellátás kerül, bizony ellenére van az okos, takarékos gazdálkodásnak. De azt mondják: ezt már így szokták, ezen már nehéz változtatni. - Én igazán megelégeltem, hogy ne mondjam, meg is untam az egészet. Ma még kertemben az őszi apró teendőkkel babrálgatok. Estefelé vissza Miskolcra. Ott tíz-tizenkét nap múlva régi szállásomból az átköltözés ijesztő munkája vár reám Egyébiránt mostanában a legszebb derült, meleg őszi napok járnak. Valódi jótétemény különösen a szüretelőkre és a szántóvetőkre nézve. Bár nekem is ilyen lenne a költözés idején! 1909. október 31. Pár nap múlva itt van a halottak emléknapja, a sírhalmok ünnepe, élők lélekbeli érintekezése nem élőkkel. Miskolcon az Erzsébet tér már néhány nap óta egészen koszorútengerré változott. Hullámzik körülte a vásárló nagy közönség. Akad vevője a legegyszerűbb, sokszor csak ákom-bákom zöld gallyfüzérnek is. A sírhalmokra helyezett koszorú magának az emlékező kegyeletes szívnek nyújt bizonyos jóleső érzést, s a képzelet és szeretet könnyen ámít azzal, hogy ezen érzésből talán a túlvilágon élő szellemekhez is átröppen egy szikra. - Méltánylom én ezt a koszorúzó kegyeletet, de magam nem gyakorlom. Ami magát a megemlékezést illeti, nekem számtalan ily emléknapom van az év folyamán. Többször elhatároztam, hogy eltávolítom kertemből azokat a törpe almafákat, melyek, mióta itt vannak, vagy éppen nem termettek, vagy csak egy-kettő hozott egypár gyümölcsöt. Egy ostoba kertész hóhérkodó keze is megrombolta őket néhány évvel ezelőtt. Azonban oly szép alakú, dús növésű, erőteljes fák, hogy sajnálom kiirtani, s tovább is élni hagyom valamennyit. A magas fák közül távolítottam el néhány szárazat és egy nagy egészséges almafát, melyet a közelében levő szomszéd fák kedvéért már különben is többször megcsonkítgattam. Az oktalan sűrű ültetés így kívánja a késői áldozatokat. Pár nappal ezelőtt vettem az értesítést az „Akadémia" főtitkárától, hogy az első osztály engem bízott meg a Szász Károly felett tartandó emlékbeszéd írásával. Örömest és igazán szívem szerint óhajtottam volna megfelelni a megbízásnak. Igen buzdít iránta fiatal korom óta érzett barátságom és írói nagy érdemeinek s egész élete működésének méltánylása. De nem érzek már elég erőt magamban arra, hogy róla egy hozzá méltó képet rajzolhassak az emlékbeszédben. Megírtam ezt a főtitkárnak is. - Tán legalkalmasb lenne az emlékbeszéd tartására Vargha Gyula, a Sz. K. veje. Ö ismerte legközelebbről. S az, hogy éppen a vő emlékeznék az ipáról, nem akadály. Ott van példányul Tacitus Agricolá]a. En a Széchenyi-emlékódájával se bírok boldogulni, pedig ugyancsak eszemben forgatom. 1909. november 9. Alig pihentem meg ma délben ideérkezésem után, esti hat óra tájban telefonozzák nekem Miskolcról, hogy Gyulai Pali meghalt. Bár nem volt rám nézve 9C