Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

mind ott, mind visszatértem után itthon nem kevéssé éreztem a fáradtságot. Aligha fogom még egyszer az életben ismételni ezt a látogatást. Ismerőseim egymás után dorgálgattak azért, hogy erre az utazásra mertem vetni a fejemet minden kísérő nélkül. De én nem oly szemmel nézem és bírálom magamat, mint ők. Ok az éveim száma után mérlegelnek, én pedig a magam közérzése után. Nem akarom érezni, hogy már oly igen a mások gyámolítására szorultam volna. Testben, lélekben, ha nem is úgy, mint ezelőtt, még mindig talpon állok. Negyedik napja mióta itt vagyok. Leginkább azért jöttem, hogy gyümölcseimet leszedessem. Ami most már meg is történt. Az almákból már csak a nagy „Kalvil" volt hátra. Elég szép, nagy gyümölcsöt adott most is, bár nem sokat. Mint a többi almákon, úgy ezen is hiányzott az a szép tükrös, pirosas, egészséges szín, ami rendes, jó esztendőben mindig látható és kedves. Ez az év, úgy látszik, nem volt a gyümölcsre nézve tökéletes. Nemcsak a szép szín, de a jó íz is hiányzik. A körtét is, valamennyi fáról, mind leszedettem. Minden fa alá együvé rakattam a maga termését. Valami gyönyörű látvány volt hat-hét fa alatt a szépen kifejlett s itt-ott meglepő nagyságú körték halmaza. Alig emlékszem, hogy valaha ily bő termésem lett volna körtékben. Alig bírom elosztogatni. Két húgomat itt már eddig is részesítettem. Tele van itt gyümölccsel a konyhám, a pincém s legszebb almáimmal a pad egy része. Nem tudom, mit és hogyan juttatok belőle Miskolcra november elején új szállásomra. Marad még itt kertem elején egy törpefán négy darab óriás nagyságú „ Wurtemberg" körte. Igazán megbámulni való. Ezt még fáján akarom hagyni mához egy hétig. Tavaly korán vettem le, s ízetlen répaszerű volt. Pedig, azt mondják, kellően megérlelve igen kitűnő A „Jó Pajtás" című gyermeklap első száma megjelent a „Franklin Társulat" kiadásában. Címlapján az én Gyermekek című kis versemet hozza, s a lap szövegében még képpel is illusztrálta azt. Azonkívül nekem harminc koronával díjazta. Az első szám tartalma bizony nem sok jót ígér. Nemigen talál abban gyönyörűséget se a napy ember, se a kis ember Ily úton haladva nem valami hosszú jövőt ígérek neki. Ugy látszik, a „Franklin" áldozatkészsége ígér. 1909. szeptember 25. Elnézem ablakomból az utcát. Egyik legelsőbb és legjártabb utcája a városnak. Alig látok rajta embert. Csendes, szinte kihalt ez most. Pedig a leggyönyörűbb, meleg, napfényes őszi nap van, mely csalogat bennünket ki a szabadba. E nagy elhagyottság magyarázata az, hogy ma szombat van, sőt az úgynevezett Jomkipur-ünnep, a hosszú nap, melyen a zsidóság elzárkózik a világtól, s leginkább a templomban tartózkodik. íme, ez tehát a képe Szentpéter városának is! Nincs utcai élete, ha zsidó nincs. Ennek az Isten választott és üldözött népének fenntartó és összetartó ereje, fajbeli sajátságain kívül, mégiscsak vallásában van. Annak gyakorlásához és szertartásaihoz példátlanul ragaszkodik. A keresztyén felekezetek egyike sem érzi magát oly közvetlen közelségben az Istenhez, mint a zsidó. Egy fiatal zsidó nő, aki a húgom udvarában lakik, tegnap este sírva jött ki szobájából, hogy templomba in-