Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

mind ott, mind visszatértem után itthon nem kevéssé éreztem a fáradtságot. Alig­ha fogom még egyszer az életben ismételni ezt a látogatást. Ismerőseim egymás után dorgálgattak azért, hogy erre az utazásra mertem vetni a fejemet minden kí­sérő nélkül. De én nem oly szemmel nézem és bírálom magamat, mint ők. Ok az éveim száma után mérlegelnek, én pedig a magam közérzése után. Nem akarom érezni, hogy már oly igen a mások gyámolítására szorultam volna. Testben, lélek­ben, ha nem is úgy, mint ezelőtt, még mindig talpon állok. Negyedik napja mióta itt vagyok. Leginkább azért jöttem, hogy gyümölcsei­met leszedessem. Ami most már meg is történt. Az almákból már csak a nagy „Kalvil" volt hátra. Elég szép, nagy gyümölcsöt adott most is, bár nem sokat. Mint a többi almákon, úgy ezen is hiányzott az a szép tükrös, pirosas, egészséges szín, ami rendes, jó esztendőben mindig látható és kedves. Ez az év, úgy látszik, nem volt a gyümölcsre nézve tökéletes. Nemcsak a szép szín, de a jó íz is hiányzik. A körtét is, valamennyi fáról, mind leszedettem. Minden fa alá együvé rakat­tam a maga termését. Valami gyönyörű látvány volt hat-hét fa alatt a szépen kifej­lett s itt-ott meglepő nagyságú körték halmaza. Alig emlékszem, hogy valaha ily bő termésem lett volna körtékben. Alig bírom elosztogatni. Két húgomat itt már eddig is részesítettem. Tele van itt gyümölccsel a konyhám, a pincém s legszebb almáimmal a pad egy része. Nem tudom, mit és hogyan juttatok belőle Miskolcra november elején új szállásomra. Marad még itt kertem elején egy törpefán négy darab óriás nagyságú „ Wurtemberg" körte. Igazán megbámulni való. Ezt még fáján akarom hagyni má­hoz egy hétig. Tavaly korán vettem le, s ízetlen répaszerű volt. Pedig, azt mond­ják, kellően megérlelve igen kitűnő A „Jó Pajtás" című gyermeklap első száma megjelent a „Franklin Társulat" kiadásában. Címlapján az én Gyermekek című kis versemet hozza, s a lap szövegé­ben még képpel is illusztrálta azt. Azonkívül nekem harminc koronával díjazta. Az első szám tartalma bizony nem sok jót ígér. Nemigen talál abban gyönyörűsé­get se a napy ember, se a kis ember Ily úton haladva nem valami hosszú jövőt ígé­rek neki. Ugy látszik, a „Franklin" áldozatkészsége ígér. 1909. szeptember 25. Elnézem ablakomból az utcát. Egyik legelsőbb és legjártabb utcája a város­nak. Alig látok rajta embert. Csendes, szinte kihalt ez most. Pedig a leggyönyö­rűbb, meleg, napfényes őszi nap van, mely csalogat bennünket ki a szabadba. E nagy elhagyottság magyarázata az, hogy ma szombat van, sőt az úgynevezett Jom­kipur-ünnep, a hosszú nap, melyen a zsidóság elzárkózik a világtól, s leginkább a templomban tartózkodik. íme, ez tehát a képe Szentpéter városának is! Nincs ut­cai élete, ha zsidó nincs. Ennek az Isten választott és üldözött népének fenntartó és összetartó ereje, fajbeli sajátságain kívül, mégiscsak vallásában van. Annak gyakorlásához és szer­tartásaihoz példátlanul ragaszkodik. A keresztyén felekezetek egyike sem érzi ma­gát oly közvetlen közelségben az Istenhez, mint a zsidó. Egy fiatal zsidó nő, aki a húgom udvarában lakik, tegnap este sírva jött ki szobájából, hogy templomba in-

Next

/
Oldalképek
Tartalom