Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Szeretnék az itt mulatásra kitűzött három hét alatt valamit dolgozni, bármi apróságot is, ha rábírhatna az egyedüllét, a nyugalom, a természet. Sugdos fülembe a Széchenyi halálának ötvenedik évfordulója is, melyet a jövő évben ünnepel az „Akadémia". Oda kellene arra, s fel is szólított rá Heinrich Gusztáv. De ki írjon oda méltó költeményt Arany után? Nem legjobb lenne-e akkor az ő versét újra elolvasni? Én ugyan semmit sem remélek önmagamtól arra az ünnepélyre. Bárcsak egyebet engedne az elbúcsúzott Múzsa, bármi apróságot is! Eddig még minden évben megemlékezett itt rólam. Tátraszéplak 1909. augusztus 2. Bár az idő szép, napfényes, meleg, a mai nap mégis szinte unalmasabb nekem, mint a tegnapi zord, hideg szeles idő volt. Kegyetlen rossz éjszakát töltöttem, fájdalmasat, nyugtalanítót, mely után a bágyadtság a mai egész napra kihatott. Tegnap esti öt és hat óra közt egy kis sódar és két deci rossz borocska volt a vacsorám. Ennek tulajdoníthatom az egész éjszakai kínlódásomat. Már ma, és talán ezután folytonosan, semmit sem merek enni estére. Pedig amily gyönge ebédekben részesülök, szinte kerülhetlen, hogy ne háborgasson az éhség. Estefelé nem tudok mit csinálni az idővel a lefekvésig, ami kilenc óra előtt nemigen szokott történni. Nappal csak örömest élvezem a szabad, illatos, hűs levegőt. De este kívül és egyedül bolyongani nem kellemes. Sétám is bizony kevés; többnyire itt, az alsó sétautakon történik. Messzebbre vagy magasabbra sétálgatni, mint ezelőtt még tavaly is tettem, most már nem hajlandók, nem is képesek a gyönge lábak. Társaságom itt, mint ezelőtt kilenc éven át, most is csak a felséges természet, a nagyszerű környezet, az ég, a levegő, melynek édes fenyőillata az erdőben meleg napokon délelőtt oly üdítő, oly éltető, hogy az ember szinte önkénytelen, kettőzött erővel szívja tüdejébe. Sajnálom itt azokat, akiket talán betegségök valami orvosi kezelés alá, szinte rabokká kényszerít. Tátraszéplak 1909. augusztus 3. Elhoztam magammal a múlt évben július 25-től augusztus 22-éig itt időzésem jegyzeteit. Csekély különbséggel most is éppúgy kezd folyni az idő, amennyire ebből a három napból sejthetem. De tavaly augusztus 2-án, 3-án és 4-én zord, hideg időnk volt. Este 5 fokra szállt a hőmérő, s a bérceket hó borította. Most tegnap egész nap és ma délig szinte izzadtunk a meleg miatt. Ma délután dörögni kezdett, néhány szem eső is hullongott, s kissé lehűlt a levegő. A társaság, amint külső megjelenése első tekintetre mutatja, a tavalyinál is közönségesebb és idegenszerűbb. A sétányokon sem igen látom őket díszelegve forogni. Valaki azt mondta, hogy ennek egyik oka az is, hogy sok most itt a beteg. Valóban számos helyen látok künn a szabadban hosszú fekvő székeken heverészni egyeseket. Azt hallom, hogy azelőtt három-négy évvel alig öt-hat ilyen heverőhosszú szék volt található az egész telepen: most talán száz is lehet. Azt is