Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Tegnap délután lefolyt az ünnepély Lászlófalán Egressy Gábor születésének századik évfordulója emlékére. Vasárnap lévén igen népes volt az ünneplő közönség. Sokan jöttek Miskolcról is részint az ünnepély hivatalos érdekeltjei, részint más érdeklődők. Ott volt Lászlófala egész lakossága és igen sokan a közeli községekből. Nagy márványlap van elhelyezve belől a templom falába, s aranybetűkkel följegyezve azon Egressy Gábor neve és emlékezete s a tervezők neve s az „Országos Színész Egyesület" és a „Borsod-Miskolci Múzeum Egyesület". Alól az évszám: „1808-1908. november 8." De ez a november 8., ha Egressy születése évét akarja jelenteni, hibás, mert amint most, ahogy a parókián megnéztem, 1808. november 5-én született s 11-én kereszteltetett. Keresztapja Ory Filep Gábor akkori szentpéteri pap és püspök volt. Alkalmi beszédek mondattak. Számos koszorú egyesektől és hatóságoktól. Reám nézve legmeghatóbb volt a találkozás Egressy Ákossal, a Gábor fiával, kit ifjúsága korában gyönyörű gyereknek ismertem. Most egy szomorú kinézésű, ősz aggastyán, mint mondja, hetvenhat éves. Az egész ünnepély alatt könnyezett. Különösen ellágyult, midőn atyjával volt barátságomat említettem. Családjával együtt nagy ragaszkodással vettek ott körül, s érzékenyen búcsúztunk. Az ünnepély öt óra előtt véget ért, s a közönség eloszlott. 1908. december 5. Az „Akadémia" főtitkára a múlt napokban felkérte tőlem az Egressy-ünnepen Lászlófalán a koszorú letételével mondott beszédemet. Közleni akarja az „Akadémiai Értesítőben". Nemigen arra való az. Rövid, alkalmi magasztaló szózat. Kívánta, tehát felküldtem. Ilyenforma a tartalma: Az „Akadémia" küldi a koszorút Egressy Gábor emlékére. Nagyra becsüli benne a lángszellemű művészt, a szép ízlésű írót, a lángoló hazafit. Hármas koszorú illetné meg győzelmesen megfutott három pálya után, melyeknek egyikén, a színművészin eddig köztünk senki által utol nem ért magasságra emelkedett. Lélekemelő látvány, hogy éppen itt az ő szülőfalujában, e hegyek közé rejtett falucskában hirdeti márványlap az ő emlékét és érdemeit. Mintha itt a sötétben egy kis csillag gyúlt volna ki ezzel, mely messze tájakra veti innen sugarait stb., stb. Jól eshetik itt lebegő szellemének ez a látvány, ez az őt ünneplő lelkes gyülekezet, ez a nevét aranybetűkkel hirdető emlék stb. És nekem fölötte jól esik, hogy e koszorú letételével én tolmácsolhatom iránta az „Akadémia" elismerését s nagyrabecsülését, s egyesíthetem azzal saját érzelmeimet. Én, aki egykor részese voltam az ő barátságának, rokonszenvének, s láttam és csudáltam őt művészete tetőpontján stb. Ezek a koszorúk elhervadhatnak, el is fognak hervadni, de azt, amit ezek itt most jelentenek: Egressy Gábor nevét és emlékét sokáig fogja őrizni e márványlap, s nemzete szívében a megérdemelt kegyelet. Verseim kötetének, A Múzsa búcsújának kiadásával elkészült a „Franklin Társulat" nyomdája. Az utolsó revíziót néhány nappal ezelőtt végeztem a nyomtatott íveken. Azt kívántam, hogy lehetőleg vastag, tömör papíron állítsák ki, hogy így egy kissé testesebb alakja legyen a különben talán vékony kötetkének. Úgy látom, vastagabb papír helyett inkább a verseknek ritkább elhelyezését vették igénybe