Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)
Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)
Mióta a hó leesett, benne vagyunk a kitartó téli, fagyos időjárásban. - Kérdezték tőlem: emlékszem-e régi évekről, hogy november közepén egyszerre ily erős tél szakadt volna reánk? Erre én nem tudok felelni. Az én emlékezetemnek igen ritka rostája van. Csaknem minden tárgy áthull rajta. Igen-igen keveset hagy fönn a szemlélet vagy tapasztalás. Mostanában néha ismét Kossuth angol beszédeit lapozgatom: Select Speeches of Kossuth, Frances W. Newman, London, 1853. Csudálatos könyv. Kossuth Amerikában egy fél év alatt ötszáznál több kisebb-nagyobb beszédet tartott angol nyelven. Tele az ékesszólás és a költészet virágaival, az eltiport hazaért esdeklő honszeretet lángjával, mely a tényleges helyzet megítélésében ábrándokra vezeti. Egyik legszebbike az a búcsúbeszéd („farewell speech"), melyet St. Louisban tartott március 15-én 1852-ben: The Ides of March - Március idusa. Időtöltésül ide írom az elejét magyarul. Kossuth álmának nevezhetem, bár ez a nevezet az ő amerikai működésének több részletére is ráillik. Hölgyeim és Uraim! Ma van negyedik évfordulója a magyar forradalomnak. A forradalmak emlékei csaknem mindig össze vannak kötve néhány hazafiak emlékezetével, kik ezen a napon estek el, mint a spártaiak Thermopilénál vértanúi honszeretetökhen. Csaknem minden vidéken van valamely díszes temető vagy egyszerű sírkő, melyet ily napon örökzöld koszorúval, a hazafias gyöngédség kegyeletes ajándékával ékesítnek. Nekem a múlt éjjel egy álmatlan álmom volt. Lelkem a múlt idők delejes szárnyán odavándorolt az én szeretett, vérző hazámba, és láték az éj homályában fekete fátyolos árnyakat örökös keserv sápadtságával homlokukon, de borzalmasan ezen keserv könnytelen némaságában, lebegve Magyarország temetői felett, - letérdelni a sírokra, és letenni azokra az örökzöld és ciprus kegyeletes adóját, - és rövid imádság után felkelni onnan összeszorított ököllel, csikorgó fogakkal, és lopva, könny nélkül, csendesen, amint jöttek, elsiklani onnan - lopva, mert hazám gyilkosának vérebei minden szögletből leselkednek ezen a napon, ezen az éjszakán, és börtönbe hurcolják azokat, akik kegyeletes megemlékezést mertek mutatni szeretteik iránt. Mai nap a magyar ember ajkáról egy mosolyt a zsarnokság elleni dac bűnéül vesznek, szeméből egy könnyűt a forradalommal egyenlő értékűnek. És én mégis hazavándorolt lelkem szemeivel ezreket láték teljesíteni a hazafias kegyeletet. És még többet láttam. Mikor a kegyeletes áldozók elsompolyogtak, látám, hogy a megtisztelt halottak félig kikeltek sírjokból, nézegetve az ajándékokat és szomorúan suttogva: „Még mindig ciprus! Még mindig nem örömvirág! Hát még mindig a tél fagya és az éj homálya borul feletted, hazánk? Még mindig nem vagyunk megbosszulva!" És az égbolt keleten hirtelen kiderült és véres lángokkal keveredett, és távol, távol nyugatról fény világított, mint egy csillaggal beszórt szalag, és annak fényében egy ifjú sas emelkedett föl és szárnyalt kelet lángja felé, és amint hozzá közelebb vonult, közelgésére a lángok sugárzó reggeli nappá változtak, és felülről Szó hallatik a halottak kérdésére: „Aludjatok még rövid ideig: enyém a bosszúállás. En nyugat csillagát kelet napjává teszem. És ha legközelebb fölébredtek, az öröm virágát fogjátok találni hideg ágyatok felett. " Es a halott csontkezébe vette a ciprust, a feltámadás jelvényét, és lenyugovék.