Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

bacska költemény. A legelső kis dalt mindjárt elküldöttem innen a „Vasárnapi Újságnak". Nem tudom, kézhez jut-e. Mert napjainkban a levélközlekedés is nagyon bizonytalan. Ilyen a vasúti közlekedés is. Emiatt mind idejövetelem, mind holnapi elutazásom kocsin történik: hét korona ide, hét korona innen vissza Kertemben élvezem a maradék gyönyörű, de a többnyire üres, üde zöld lombos fákat, itt-ott egy-két szem gyümölcsöt és búcsúzva nyiladozó egypár rózsát. Elközelgetett az ősz híves lehelete, mely különösen esténkint érezteti magát. Félelemmel gondolunk a télre anélkül, hogy rendes nyarat élveztünk volna. Itt is tele van a gazdaközönség panasszal az ínséges esztendő miatt. Sok helyen a bevetett magot sem adta meg a föld. Sújtol bennünket a végzet - valamiért. Miskolc 1914. augusztus 24. Pár nappal ezelőtt kaptam a gyászjelentést, hogy „bizáki Puky József cs. és kir. kamarás, nyug. miniszteri tanácsos", f. é. aug. 29-én Kassán hatvanegy éves korában elhunyt. Elszomorított a gyászjelentés. Régóta gyöngélkedőnek tudtam őt, de elmúlása mégis váratlan volt reám nézve. Becsültem és szerettem őt. Érdemes volt reá. Kedvelője, sőt mívelője a tudománynak, az irodalomnak, a kultúrának. Néprajzi nagy értékű gyűjteménye három termet tölt be a kassai múzeumban. Gyermekkora óta mindig rokonszenvvel, szerető ragaszkodással viseltetett irántam. Irodalmi próbálgatásra, mint monda, tőlem nyerte az impulzust. Irt csinos lírai költeményeket. Fordított Moliére-színművekből, melyeket a „Kisfaludy Társaság" adott ki. Értékes és külsőleg is szép könyvgyűjteménye volt, melyet, mint mondotta, a kassai múzeumnak hagyományozott. Ezelőtt néhány évvel itt Miskolcon lakott. Akkor csaknem minden nap érintkeztem vele, s közelebbről megismerhettem benső értékes voltát. Özvegyember volt. Egy fia és tán három leánya maradt, kiknek legidősebbike már férjnél van. Nemigen dicsekedett családi boldogsággal. - Nemrégen arra buzdítottam, hogy írja meg önéletrajzát. Egy olyan közhasznú, eredményes élet, mint az övé volt, megérdemli, hogy részletében is ismeretes legyen a maradék előtt. Némi huzakodás és vonakodás után el is készítette az életírást, s velem azt részletenként közölte. Egyszerű, száraz, rövid, de mégis szinte elmaradhatlan kiegészítő része lesz annak a tekintélyes gyűjteménynek, mely a kassai múzeumban az ő nevét hirdeti. Biztattam, hogy nyomassa is ki, de úgy tudom, azt nem cselekedte. Sit illi terra levis! A múlt napokban Szentpéteren töltöttem egy egész hetet. Leginkább a kertemmel való társalgás foglalt el. A termés most nem vigasztalt ott. De a tavalyi gazdag múltra való visszaemlékezésben kárpótlást és megnyugvást találtam. Ott is a háború izgalmai és máris érezhető nyomora foglalják el az embereket. Sok az elvont munkáskéz, sok a gyámok nélkül hagyott család, melyen a városi elöljáróság igyekszik úgyahogy könyöradományok útján segíteni. De mily kis mértékben s mily kevés ideig történhetik az? Állami segítség is hogy' segíthessen e részben az egész országban mutatkozó szükségen, mikor a háború rettenetes költségei utolsó garasunkat is elnyeli, az adó befizetése pedig szinte országszerte szünetel?