Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Az általános behívások, népfelkelések nagy csapással sújtják egész társadalmunkat. A veszteség, a nyomor száz alakban omlik reánk. Sőt kockán forog egész hazánk, egész nemzeti létünk. Még azon esetre is roppant teher gördülne már reá[n]k az eddig lefolyt események következtében, ha a fenyegető európai háborút elsimíthatná a diplomácia. Bízzunk, kérjük, hogy az Isten legyen erősebb és igazságosabb, mint az emberek! Miskolc 1914. augusztus 3. Szomorú és izgató látvány. Két nap óta valóságos népvándorlás hömpölyög utcáinkon - a harcmező felé. Behívottak, póttartalékosok, népfelkelők végtelen sora siet jelentkezni. Ablakomból kitekintek, mindig csoportosan gyalogló embereket látok felfelé vonulni vagy bizonytalanul tévelyegni az utcán. Legtöbben hátukra vetett fejér tarisznyában emelik a pár napra való élelmiszert. Némelyeket hozzájok tartozók, nők, férfiak kísérnek nagy szomorúan, itt-ott sírdogálva is. Oly riadás ez a népnél, minőt a felpiszkált hangyazsombékban látunk. Hol és hogyan értékesíthető hazánk védelmére a harcmezőn ez a roppant tömegű, nyers erő? Lángba borult egész Európa. Oroszország akarja így. Altalános mozgósítást rendelt minden egyes állam, védeni akarják a magok érdekeit. Egyiknek sem oly életbe vágó ez a védelem, mint nekünk, magyaroknak, akiknek a fenyegető világháború esélyein szinte állami-életünk forog kockán. Mily végzet az, hogy az egymásért teremtett ember egymást így törekszik pusztítani? Vagy természet törvénye az, hogy tisztultabb légkör nyerése végett ily nagy háborúk által mintegy érvágás történjék a kóros emberiségen? A társadalom, a megélhetés már most is érezni kezdi a nyomort, a szorító korlátot, mely a háborús intézkedések és szükségek miatt ránehezül. Ijesztő kezd lenni a drágaság majd minden élelmi cikkben. Egy vagy más ilyen cikk már nem is kapható. 1914. augusztus 20. Ma a hatodik napot töltöm itt. Ritkán szoktam itt ily sokáig időzni. Holnap reggel útra kelek. Itt is a háború híreivel van elfoglalva az egész lakosság. Napjában két ízben is tömegesen lesik, szinte ostromolják a postahivatalt hírekért, hírlapokért, levelekért. Sokan vannak az érdekelt felek, a családok, melyeknek egyikmásik tagja, olykor egyedüli fenntartója a harcmezőre vonatott. Kinézek ablakomon. Tegnap óta az itt átellenben levő kovácsműhely ajtaját is bezárva látom. A rendkívül szorgalmas mester, a család táplálója szintén bevonult. A mendemondás népvélemény hullámzik a jó és rossz hírek folyamán. A legképtelenebb dolgokat gyártja. Alig hallani az Istenbe helyezett bizodalomról és reményről Engem itt most különösebb versírási munkakedv lepett meg. Nem mondhatom, hogy teljes ihlet kíséretében jött, de írnom kellett. írtam egy harcias kis költeményt Korszerű dal címmel; egy másikat, A tehénke című idillikus verset. Javítgattam és bevégeztem egy régebben kezdettet: A föld himnuszát, mely hosszab-