Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Tegnap pedig azt hallom az alispántól, hogy ő most Budapesten járván beszélt Berzeviczyvel, aki felemlítette előtte az Aratást azzal a kijelentéssel, hogy a „Kisfaludy Társaság" az ő vezérlete alatt ez őszön mindenesetre megtartja itt Miskolcon azt a díszközgyűlést, melyet az én tagságom ötvenedik évfordulója alkalmából tartani a társaság március havi ülésében elhatározott. Nem mondom, hogy nem szép és rendkívüli kitüntetés rám nézve ez a kivételes, szinte példátlan megtiszteltetés, de az is igaz, hogy bizonyos tekintetben nyomasztólag hat rám annak elviselése. Élénken szorongat annak érzése, hogy én erre a kitüntetésre irodalmi, költői értékkel és érdemekkel valóban nem szolgáltam reá, hacsak valamilyen súllyal nem esik a mérlegbe túl sokra szaporodott éveim száma is. Nyugtalanít az az izgatottság is, mellyel az ily ünnepeltetés a nyugalomra vágyó, fáradt, öreg idegzetet megzavarja. De mégis, ha annak veszem, aminek vennem kell: egy hosszú, nyugodt, harmonikus, egyszerű élet naplementi esthajnalának - mégiscsak fölemelő, szép jelenség ez! 1911. április 16. Az előbbi egypár lapot Miskolcon jegyeztem. Úgy hozták a körülmények, hogy a följegyzést nem akartam Szentpéterre halasztani. Most jövök a templomból a húsvéti úrasztaltól. Velem együtt igen-igen nagy közönség járult ahhoz. Már szűknek mutatkozik a templom az itteni hívek befogadására, bővíteni pedig szinte lehetetlen. Mielőtt templomba mentem volna, kegyelet által indíttatva elővettem Szikszai György régi Keresztyéni tanításait, ezt az ócska, megviselt könyvet, mely boldogult szüleim kezén forgott sok éven keresztül. Oreájuk emlékezve elolvastam belőle a húsvéti imádságot és tanítást. Igyekeztem túltenni magamat rendkívüli együgyűségén és vastag ortodoxiája idétlenségein: az ördög és a sátán emlegetésén, a bűnöket megbosszuló Isten kiengesztelésén, stb. Hanem feltűnt az úrvacsora vétele előtti imákban: a szent jegyeket „oly módon kívánja fogadtatni, amint az legelső szereztetésekor adatott". Tehát nem magyarázza azoknak református hitünk szerinti jelentését. Szomorú látványra várt az én dédelgetett kertecském. Gyümölcsfáim, különösen körtefáim dúsan fejlődő s már csaknem kibontakozó termőrügyeit tönkretette az utóbbi napok fagylaló hidege. Sárgák, feketedni kezdők, szomorúak. A virág embriója már készen van bennök. Egypár ily gombostűfejnyi embriót kettémetszettem: fekete volt. De találtam zöldet is, már piros virágszínűt is. Talán mégis maradni fog valami. A még kevéssé fejlő alma- és szilvarügyeknek, úgy látom, nemigen ártott. A törpefák sokkal többet szenvednek, mint a régi magas törzsűek. Tegnap és ma is az idő eléggé enyhe, napfényes. De a szél, mely régóta gyötört minket, most dél felé ismét szórja a port. 1911. április 18. Ami apró-cseprő végezni, mulatni, ünnepekre való dolgom volt itt, mindent elvégeztem. Most már átadhatnám magamat a csendes, nyugodt szemlélődésnek. De az most inkább csak a magammal való tusakodásból áll. Mintha két különböző, de mégis egybeforrott lény egyesült volna bennem. Az egyik vizsgálódik, bírál