Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Tegnap pedig azt hallom az alispántól, hogy ő most Budapesten járván be­szélt Berzeviczyvel, aki felemlítette előtte az Aratást azzal a kijelentéssel, hogy a „Kisfaludy Társaság" az ő vezérlete alatt ez őszön mindenesetre megtartja itt Mis­kolcon azt a díszközgyűlést, melyet az én tagságom ötvenedik évfordulója alkal­mából tartani a társaság március havi ülésében elhatározott. Nem mondom, hogy nem szép és rendkívüli kitüntetés rám nézve ez a kivé­teles, szinte példátlan megtiszteltetés, de az is igaz, hogy bizonyos tekintetben nyomasztólag hat rám annak elviselése. Élénken szorongat annak érzése, hogy én erre a kitüntetésre irodalmi, költői értékkel és érdemekkel valóban nem szolgál­tam reá, hacsak valamilyen súllyal nem esik a mérlegbe túl sokra szaporodott éve­im száma is. Nyugtalanít az az izgatottság is, mellyel az ily ünnepeltetés a nyuga­lomra vágyó, fáradt, öreg idegzetet megzavarja. De mégis, ha annak veszem, ami­nek vennem kell: egy hosszú, nyugodt, harmonikus, egyszerű élet naplementi est­hajnalának - mégiscsak fölemelő, szép jelenség ez! 1911. április 16. Az előbbi egypár lapot Miskolcon jegyeztem. Úgy hozták a körülmények, hogy a följegyzést nem akartam Szentpéterre halasztani. Most jövök a templom­ból a húsvéti úrasztaltól. Velem együtt igen-igen nagy közönség járult ahhoz. Már szűknek mutatkozik a templom az itteni hívek befogadására, bővíteni pedig szinte lehetetlen. Mielőtt templomba mentem volna, kegyelet által indíttatva elővettem Szikszai György régi Keresztyéni tanításait, ezt az ócska, megviselt könyvet, mely boldogult szüleim kezén forgott sok éven keresztül. Oreájuk emlékezve elolvas­tam belőle a húsvéti imádságot és tanítást. Igyekeztem túltenni magamat rendkí­vüli együgyűségén és vastag ortodoxiája idétlenségein: az ördög és a sátán emlege­tésén, a bűnöket megbosszuló Isten kiengesztelésén, stb. Hanem feltűnt az úrva­csora vétele előtti imákban: a szent jegyeket „oly módon kívánja fogadtatni, amint az legelső szereztetésekor adatott". Tehát nem magyarázza azoknak református hitünk szerinti jelentését. Szomorú látványra várt az én dédelgetett kertecském. Gyümölcsfáim, külö­nösen körtefáim dúsan fejlődő s már csaknem kibontakozó termőrügyeit tönkre­tette az utóbbi napok fagylaló hidege. Sárgák, feketedni kezdők, szomorúak. A vi­rág embriója már készen van bennök. Egypár ily gombostűfejnyi embriót ketté­metszettem: fekete volt. De találtam zöldet is, már piros virágszínűt is. Talán mé­gis maradni fog valami. A még kevéssé fejlő alma- és szilvarügyeknek, úgy látom, nemigen ártott. A törpefák sokkal többet szenvednek, mint a régi magas törzsűek. Tegnap és ma is az idő eléggé enyhe, napfényes. De a szél, mely régóta gyötört minket, most dél felé ismét szórja a port. 1911. április 18. Ami apró-cseprő végezni, mulatni, ünnepekre való dolgom volt itt, mindent elvégeztem. Most már átadhatnám magamat a csendes, nyugodt szemlélődésnek. De az most inkább csak a magammal való tusakodásból áll. Mintha két különbö­ző, de mégis egybeforrott lény egyesült volna bennem. Az egyik vizsgálódik, bírál

Next

/
Oldalképek
Tartalom