Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Tátraszéplak 1910. augusztus 3. Milyen bolond játékot űz a sors az emberrel, néha nagyban, néha kicsiben! A múlt hetekben otthon Wertheim-szekrényem kulcsát nem tudtam kihúzni. Műgépészt hívattam hozzá. Semmi baj nem volt, csak éppen a fogantyúján kellett egyet fordítni úgy, mint mindig szoktam. Hol járt akkor az én eszem? Tegnap mindent összevissza vizsgáltam az asztalomról eltűnt verses papírért. Már Horváth Lajosnak is megírtam, s fel is bélyegeztem a kérdező levelet. Szerencse, hogy még postára nem tettem. Nézek a ruhaszekrény alá: hát ott hever a keresett papírlap. Nyitva levén az ablak, odafújta a szél... Ki intézi az ilyen játékot? Ma levelek írásával töltöttem legtöbb időt. Fürödtem is. Levelezőlapot írtam Bélának és Ilonkának, levelet Lillikének és Jucikának Bikkszádra. Amannak főleg versei tárgyában, emennek igen-igen fenyegető egészségi állapota miatt, mely még otthon sokáig gyötrő aggodalomban tartott, s most is nyugtalanít, minthogy ez ideig semmi hírt nem vettem felőle. A legszebb meleg nyári napunk van. Ma éreztem először reggel azt az átható illatos fenyves levegőt, melyet a naptól fölmelegített erdő magából kiáraszt. Séta közben ez a néhány sor ötlött az eszembe: Süss csak forró nyári nap, süss reám! De ne fölötte bőkezűleg ám; Ne pazarold a meleget, Télre is hagyj még eleget, Úgy legyen nyár s tél közt megosztva, Hogy egyik se keljen panaszra... Most délután megyek először olvasmányommal, az angol regénnyel erdei sétára, melyet más években nagy kedvvel, szorgalmasan gyakoroltam. Tátraszéplak 1910. augusztus 4. Dél óta esik a sűrű eső. A Kárpátok ott fenn és alattunk a poprádi völgy sűrű ködben vagy felhőben úszik. Ilyenkor szobába szorul itt a vendég. Olvasgatunk vagy írogatunk, gondolataink, reményeink, aggodalmaink fölött kotlunk - már kinek milyen a természete, hangulata, kedvtelése. De ha kiderül, itt egypár óra múlva kényelmesen járhatók a felszikkadt sétautak. Igen nyugtalanít engem, hogy Bikkszádról még most sem kaptam hírt. Azzal is biztatom magamat, hogy talán elveszett a postán a hozzám küldött levél. De néha meg a legsötétebb gondolatokra tévedek. Nehezen bírom már előre békén fogadni azt, aminek bizonnyal nem sok idő múlva meg kell történnie. Vesztésünk fájdalmában az ész is orvos, de nem mindig gyógyít. Hatalmas csak az idő. Ma a régi gyakorlatot követve át kellett volna rándulnom T.füredre. Nemcsak az eső gátolt, de nem is akartam, Vasárnap is inkább csak azért fogok odalátogatni, hogy a mézeskalácsossal végeztessem az otthoniak számára a „pumpernikli" mézeskalács-expedíciót.