Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Két apró verset szövögettem séta közben. Egyikben Jókaira, másikban magamra gondoltam. Jelentéktelen apróságok. Amannak Képzelet a címe, emennek Aratás. Tátraszéplak 1910. augusztus 5. A tegnapi eső után reggel meghűlt a levegő. Szobámban reggeli hét órakor 15 R. fok volt a meleg. Kívül a szabadban 11 fok. De már dél felé jól fölmelegedett. Az ég mindig fölleges, esőre hajló. Sokat sétálgatok egyedül, sokszor valami olvasmánnyal, sokszor anélkül. Mindig a szabadban akarok. Kivált a reggeli séták alkalmával apró ötleteket foglalok versbe. Már néhány van ilyen. Nem valami értékes dolgok, de legalább mozog általok a gondolkozás és a technikai összefűzés. Folyvást bosszant és aggaszt, hogy levelem nem érkezik Bikkszádról. Nem törődném miatta nagyon, ha fenyegető betegségről nem volna szó. Legjobb volna, ha az embert senki és semmi nem érdekelné. Különösen, ha senkitől nem kellene várni, senkihez nem kellene írni levelet, mikor így csendes elvonulásban és nyugalomban akar tölteni egypár hetet a fenyvesek közt. Horváth Lajos tegnap írt nekem. Tátraszéplak 1910. augusztus 6. Szomorú nap ez, minden tekintetben szomorú. Tegnap este óta folyvást esik az eső. Az egész égboltozat el van borulva, nem akarnak szak[ad]ozni a fellegek. Ilyenné vált most az én kedélyem is. M. húgomtól kaptam ma levelet Szentpéterről. Búsító híreket ír, a legbúsítóbbat: hogy Jucika, mióta Bikkszádon van, mindig ágyban fekvő beteg, a kúrát se használhatja. S Ilonka otthon, Miskolcon attól retteg, hogy egyszer csak halálhírét hozzák. Rendkívül leverő rám ez a tudósítás. Úgyis mindig remegve gondoltam és gondolok. Már elmenetelekor szinte kétségbeejtő volt látnom, hogy azt a kimerült, nagybeteg, gyönge nőt arra a terhes, hosszú útra bocsátották. Az a lesújtó sejtelem nehezedett rám, midőn búcsút vettem tőle, hogy ez a végbúcsú volt. Bár könyörülne rajta s megmentené még őt nekünk az O kegyelme és csudatévő hatalma! Most már látom, hogy kíméletből nem akarnak engem tudósítani a bikkszádi elszomorító állapotról. Talán magam mondtam nekik ilyesformát, mikor útra keltek. Ma azonnal sürgető levelet írtam neki. Jöjjön, aminek jönni kell. Jobb a bizonyosság, bármi legyen is, mint ez a bizonytalan, féltő aggodalom és örökös izgatottság, melynek tüzét a képzelet táplálja. Pedig mára virradóra már meglehetősen nyugodt éjszakám volt. Az én bal oldali csudálatos, ismeretlen bajom rendesen tönkreteszi éjjeleimet. Mi lesz most, ha a szokott háborgató fájdalomhoz a leverő hír tövise is hozzájárul? Tegnap alkonyatkor szinte nyolc óráig részint a kávéházban, részint a sétányon töltöttem az időt. Lehetetlen volt maradni a szúnyogoktól. Apró, fekete, gömbölyű légyfajták, nem oly karcsúk, hosszasak, mint az alföldi szúnyogok. Igen mérgesen csípnek.