Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

A Tátrába vonulást elhalasztottam. Az időjárás nem alkalmas mostanában. Állhatatlan, szeles, esős, híves. Eltartóztatott szegény Juci válságos betegsége is, mely bár kissé jobbra fordulónak látszik, még mindig kérdéses. Én már egy ízben régebbi súlyos betegsége alatt szinte eltemettem őt háborgó, de legyőzött érzelmeimben. Nem hittem, hogy az elválás gondolata ismét oly gyötrő izgatottságba hozza szívemet. Pedig abba hozta. Tegnapelőtt már képzelt halála felett versekbe öntöttem keservemet. Elgondoltam, hogy könnyű a szenvedőnek jó tanácsot adni, mikor magunk nem szenvedünk. Nem tudom, nyer-e még új táplálékot és új alakot a keserv, midőn őt majd valóban elvesztem ... Bizonyosan. Egypár nyári fajta almám már szépen kifejlődve, bőven hulladoz: a „Virginiai" rózsa és a téli „Parmen" alma a törpékről, valamint a bőralma a nagyokról. Elősegíti a már nagy eső is, mely különösen a folyamatban levő aratásra nem volt kívánatos. Pedig az aratás szinte dúsnak látszik. Egyszer-egyszer nem volt még ily rendkívül sűrű a keresztek sora. Ráférne már, bizony ráférne egy áldott esztendő mind az egyesekre, mind az országra. Hiszen maga az ország is csak akkor boldog, ha egyes fiai is boldogok. A miskolci „Takarékpénztár" július 6-án ünnepelte Bartányi Gyula intézeti jogtanácsos hivatalba léptének huszonötödik évfordulóját. Az üdvözlőbeszédet én mondottam a választmány népes ülésében, mint a választmány elnöke. Nemcsak hivatalos, de érzelmi színe és tartalma is volt rövid mondókámnak. Pedig visszahökkenek már nemcsak minden nyilvános bármely csekély tettleges szerepléstől, de népesebb gyülekezetekben való megjelenéstől is. Röstté, nehézkessé vált a lélek, kellemetlenné a magántársalgás is rossz hallásom miatt. Kicsinyesnek, érdektelennek, hiábavalónak, unottnak látszik csaknem minden, ami velem és körültem történik. Ez a nyilatkozat egyáltalában nem akar panasz lenni agg korom ellen. Nekem e részben, ha jól meggondolom, csak dicsekvésre, örömre, megnyugovásra lehet okom. Hova fejlett, hova fejlődik a világ? Csak az én gyermekkorom óta is szinte a felismerhetetlenségig megváltozott minden ebben a kis városban is. Más alakot nyert csaknem az egész határ. Mások a kertek, az utcák, a házak, az emberek. íme, látom, éppen most rakják le az egész városban a magas oszlopokat, melyek a villanyvilágítást fogják közvetíteni Szentpéter városában nyíltan és magánlakásokban. Az én gyerekkoromban a módosak faggyúgyertyával és kendermag- vagy napraforgóolajjal, a szegények pedig pozdorjaszerűleg áttört vesszővel, fáklyával világítottak, amit ők kányának neveztek. Még a temető sem a régi. Egyszerű fejfák helyett gránit és márvány emlékek laknak benne. Az emberek pedig törve törik magokat valami képzelt boldogság után, melyet főleg az anyagiakba helyeznek. Bellum omnium contra omnes. Ez a világ folyása. A természet a haladás útján érlel egyeseket, úgy mint nemzeteket, az enyészetre, ám azokat évtizedek, emezeket évszázadok, évezredek alatt. 1910. július 20. Talán a jövő kedden, július 26-án mégis felvonulhatok a Tátrába. Az időjárás mintha állandóbb meleggé változott volna. Juci betegsége is, úgy látszik, határo-