Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

zott javulást vett. Tegnap már elhagyhatta az ágyat néhány órára. Készül, hogy e héten szombaton ő már csakugyan elutazik a bikkszádi fürdőbe (július 23-án). Nem hiszem, hogy a néhány nap alatt kellőleg megerősödjék az ő kimerült, gyönge szervezete a hosszú, fáradalmas utazásra. Az az ó-tátrafüredi „illusztris társaság", melyet én Széplakról hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön meg szoktam látogatni ebédre, levelezőlapon emlékezett meg rólam, hogy menjek már oda, szívesen várnak reám: Tarkovics József, Nagy Ödön, Szabó Guszti, Csengery Lóránt, Bozich J., Kassay. Köszönettel válaszoltam fölemlítve az akadályt: a családi bajt és rossz időjárást. A múlt héten csütörtökön, július 14-én dr. Derczeny Imre diósgyőri orvosrokonunk megvizsgálta nálam a szegény, menthetetlen beteg Zsuzsikát. O is már harmadik orvos - azt találta, hogy itt már nincs mentség. A rákbaj teljesen áthatotta a belső részeket. Nem lehet szó orvoslásról, csak éppen a kínok enyhítéséről: morfinnal. A szerencsétlen beteg nem ismeri a baját; nem tudja, mily kevés van már hátra életéből. Jó, hogy nem tudja, s hogy még mindig remél, míg egyszer majd, a vége felé, a remény is eltűnik előle. Folyvást nagy baj, hogy testvére, Irma nem bír megnyugodni a változhatatlanban. Gyötrődik, szüntelen siránkozik, emészti magát. Keresve keresi az okokat, melyek egész idegrendszerét félelmes izgalomban tartják. Kimerítettünk előtte minden tanácsot - hiába. Azt hittük, az a mértéktelen háborgás és keserv nem tarthat ily sokáig. Az ily heves fájdalom nagy részét a féltett beteg viszi magával a sírba. A gyönyörűen kifejlett „Virginiai" rózsaalma egymás után pereg. Egy-egy legszebb példányt felvágok: teljesen egészséges, de a mag egészen fejér. A gyümölcs tehát még nem érett. Várnom kell hát a még fennlévők leszedésével; de én akkor már a Tátrában leszek: végezni fogja a húgom. Nekem elég gyönyör a szemlélet. Irodalmi pepecselésemben Miskolcon Titus Andronicus-fordításom javítgatásával a vége felé járok. Bizony sok abban a javítni való. És sok marad benne ezen túl is. Tüzetes gond nélkül végzett munka volt az akkor. Szinte lehetetlennek tartom minden részletében az eredetihez híven adni Shakespeare-t magyarul. Maga Vörösmarty és Arany is, bármennyire remekeljék is fordításaikat, sokszor túlmennek vagy innen maradnak az eredetin. Nem tudunk megbirkózni az angol nyelv rövid tömörségével. Schlegel és Tieck német nyelve sokkal alkalmasabb erre, de ha jól utána nézünk, ők is gyakran hígítanak. A mi első magyar teljes Shakespeare-fordításunk igazán csak úttörő arra, hogy annak nyomán tökéletesebb magyar Shakespeare-t nyerjen irodalmunk. A kedden csakugyan felvonulok a Tátrába, ide addig már nem látogatok ismét, így hát búcsút veszek most kedves rózsáimtól és gyümölcsfáimtól - az én gyermekeimtől. Tátraszéplak 1910. július 29. Most jó későn, de mégsem elkésve érkeztem ide. Visszatartott a kellemetlen időjárás s még inkább a családom körében előfordult több betegségi eset, melyek között egy - engem különösen megható - szinte már halállal fenyegetett. Valami-