Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Borongó vagy szorongó érzéssel jöttem ide tegnap. A régóta folytonosan gyöngélkedő, betegeskedő kedves barátném és rokonom, Jucika végre is ágyba dőlt. Teljesen kimerült szervezete mintha a végelgyengülést mutatná. Gyönge szervezete évek óta küzd a bajjal. Úgyszólván örökké orvosi ápolás, örökös gyógyszerelés volt az élete. Egy kis szellő is mindjárt megártott neki. Érelmeszesedés, fullasztó köhögés, szívbaj emésztette. Úgy látom, csakugyan hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy őt rövid időn el fogom veszíteni. Egyik igen erős kötelék szakad meg vele, mely engem az élethez fűz. A bikkszádi fürdőbe akart utazni épp azon a napon, melyen leesett a lábáról. Szó sem lehet róla, hogy most már ama messze levő fürdőbe utazzék, ahová csak tizenkét órai kimerítő vasúti törődéssel lehet eljutni. Egészséges férfit is megviselne ez, nem egy beteges, gyönge nőt... Mit tegyünk? Fejünket lehajtva kell tűrnünk az isteni végzést, a változhatatlant. Itt sem várt valami örvendetes találkozás. Irma húgom annyira átengedte magát a vigasztalan kesergésnek, szinte a kétségbeeséssel határos izgatottságnak az ő Zsuzsika testvére gyógyíthatlan s közeli halálos betegsége miatt, hogy már őt magát lehet félteni valami nagy bajtól. Hiába tanácsoljuk, hiába okoskodunk, őreá semmi sem hat. Gyötri magát, gyötri környezetét. Szinte keresve keresi az okokat és körülményeket, melyekkel izgatottságát és kesergését táplálja. Mondom neki: mért nem akarod megelőzni az időt, mely emésztő kesergésedet előbb-utóbb úgyis megszünteti? Látod, rég elhunyt kedves szép kis fiad halálát most már ugyan nem siratod? Mit használtál vele magadnak, hogy egykor oly igen sirattad? Én is készülök felvonulni Tátraszéplakra e hó 18-án, ha a körülmények engedik. Most már éppen a tizedik esztendőt jubilálnám ott. Az a négy heti üdülés nekem mindig jót tett. Még szellemileg is használt az elvonulás. Legalább holmi apróságot írogattam, pepecseltem ott. Országszerte félelmes, viharos az időjárás. Régebben az alvidéket [...], mostanában a Hegyalját pusztított el az isteni ítélet: jégzápor, árvíz stb. Eddig mi mentve voltunk. Félünk. Kertemben most is az előbbi állapotot találtam azzal a különbséggel mégis, hogy különösen az alma jó része lehullott, úgy a körtéből is valami részint a szelek miatt, részint csak magától. A cukkorrózsa-virág, a centifolia dús virágzása már megszűnt, mind elhervadt; egynéhány magas rózsa, különösen a fiatalabb oltás, gyönyörűn virít, úgyszintén a törpékből is egynéhány. Idejegyzem, hogy Szepessy Gyulát éppen azon a napon hozták ki Miskolcról a berentei sírboltba, amely napon én Rimaszombatból visszautaztam. Halála hírét odautazásom reggelén, a vasúton hallottam. O a harmadik jó barátom, akinek sem halálakor, sem temetésén jelen nem lehettem Miskolcon, mindig távol voltam: Szűcs Lajos, Orczy Gyula, Szepessy Gyula. 1910. július 11. Vadászy Gyuri unokaöcsém, az arpádhalmi ménesmester itt van látogatóban feleségével és két gyermekével. A kis Béla a negyedik elemit végezte, minden tantárgyból kitűnő - jövőre Kecskemétre megy a gimnáziumba. A kis Biri, nyolc éves, már nem oly szerencsés. Eddig orvosolhatlan szembaj gyötri, aminek alapja vérbaj: görvélykór. Néhány hétig Csízben kell tartózkodnia, azután itt Szentpéteren. Főleg őmiattok vagyok most itt.