Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)
Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)
meg is kóstolhatnám. Egyetlen kis fácska nem fakadt ez ideig sem, egy „Párizsi grófné" körte, melyet Berlinből hozattam, s múlt télen december második felében ültettem el ötödmagával, melyek közül egy, a „Würtembergi" körte már néhány szép gyümölcsöt is mutat. 1905. május 23. Tegnap, amint szüléim sírja felett álldogáltam, természetes, hogy a rajok gondolás foglalta el elmémet. Élőmbe idéztem alakjokat, viseletöket, egész életök folyását. Híven mutatta őket emlékezetem tükre. De mikor képzeletem leszökkent hozzájok a sír mélyére, hol koporsóik elhelyezését is pontosan ismerem, visszariasztott annak elgondolása, amit ott őbelőlök még őrölget az enyészet. Undorító maradványai a testnek, melynek az anyafölddel való egyesülését magunk gátoljuk, mintha földi létöket fenntartani s megnyújtani akarnók ezáltal. Helyes-e, kedves lehet-e valóban, hogy én az ő visszataszító romjaik felett ábrándozom rég eltűnt kedveseimmel? Miért járok az ő elmállott csontjaikat rejtő sötét üreghez, melyben csak képzelem azt, hogy ők nyugszanak ott, melyben nincs semmi vigasz, semmi remény, semmi szép? Ha a nagy természetbe olvad s annak alkotórésze lesz a halál után egész lényünk, miért nem keresem én kedveseim alakját merengve egy színes virágban, egy ragyogó csillagban, felhőben, zúgó szellőben?... Örömest csaljuk magunkat! Magunkénak véljük azt, ami többé nem a miénk, nem az övék, hanem az enyészeté, a mindenségé, melynek ölébe ők visszaolvadtak... Csak látogassuk hát tovább is a sírhalmokat, ha szívesen fűzi hozzájok fonalát az emlékezet! Vidékünk nemrég még könyörgött az esőért. Most, úgy látszik, nagyon is meghallgattatott. Még föl sem száradtak a múlt napokban keletkezett vizes nyomok, ez éjjel megint szinte záporként omlott az eső. S e pillanatban - dél felé - szinte folytatni akarja. Semmi különös munkám nincs hátra kertemben. E részben tehát én az eső miatt nem bosszankodom. A gabonafélékre azonban mezeinken nemigen lesz jó hatással. Sok helyen meg fog dőlni, már eddig is megdőlt az élet... Megelégeltem az itt mulatást. Rám nehezedett az álmos idő. Délután ismét elrepülök innen. 1905. június 2. Két heti ittmulatás után ma reggel utazott haza, Árpádhalomra két kis gyerekével Gyuri öcsém felesége. Vitte magával Jolánkát is, hogy pár hétig az alföldi levegőt élvezze. Nem tudom, lesz-e az oly illatos, mint most a mienk, melyet most oly édes balzsamossá tesznek a mindenfelé virító akácok. Főleg azért jöttem ide tegnap délben, hogy velők még találkozzam, s ellássam őket egy kis útravalóval. Feldúlt közéletünk megdöbbentő jelensége volt legközelebb máj. 29-én gróf Keglevich Istvánnak máj. 20-án párbajban történt megöletése. A képviselőházban jelentéktelen összeszólalkozás miatt, melyet a gróf egy mosolya idézett elő, kihívta őt Hencz Károly, „néppárti" fiatal (huszonnyolc éves) képviselő. Szíven szúrta a grófot úgy, hogy hátán keresztül még arasznyira jött ki a gyilkos acél. Úgy volt a jelentés, hogy a gróf maga dőlt bele ellenfele kardjába! Szörnyű jele közállapotunk elvadulásának, melyet ápol és terjeszt a jelenlegi parlamenti többség nyers, szenvedélyes, bosszút lihegő természete.