Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

meg is kóstolhatnám. Egyetlen kis fácska nem fakadt ez ideig sem, egy „Párizsi grófné" körte, melyet Berlinből hozattam, s múlt télen december második felében ültettem el ötödmagával, melyek közül egy, a „Würtembergi" körte már néhány szép gyümölcsöt is mutat. 1905. május 23. Tegnap, amint szüléim sírja felett álldogáltam, természetes, hogy a rajok gon­dolás foglalta el elmémet. Élőmbe idéztem alakjokat, viseletöket, egész életök fo­lyását. Híven mutatta őket emlékezetem tükre. De mikor képzeletem leszökkent hozzájok a sír mélyére, hol koporsóik elhelyezését is pontosan ismerem, visszari­asztott annak elgondolása, amit ott őbelőlök még őrölget az enyészet. Undorító maradványai a testnek, melynek az anyafölddel való egyesülését magunk gátoljuk, mintha földi létöket fenntartani s megnyújtani akarnók ezáltal. Helyes-e, kedves lehet-e valóban, hogy én az ő visszataszító romjaik felett ábrándozom rég eltűnt kedveseimmel? Miért járok az ő elmállott csontjaikat rejtő sötét üreghez, melyben csak képzelem azt, hogy ők nyugszanak ott, melyben nincs semmi vigasz, semmi remény, semmi szép? Ha a nagy természetbe olvad s annak alkotórésze lesz a halál után egész lényünk, miért nem keresem én kedveseim alakját merengve egy színes virágban, egy ragyogó csillagban, felhőben, zúgó szellőben?... Örömest csaljuk magunkat! Magunkénak véljük azt, ami többé nem a miénk, nem az övék, hanem az enyészeté, a mindenségé, melynek ölébe ők visszaolvadtak... Csak látogassuk hát tovább is a sírhalmokat, ha szívesen fűzi hozzájok fonalát az emlékezet! Vidékünk nemrég még könyörgött az esőért. Most, úgy látszik, nagyon is meghallgattatott. Még föl sem száradtak a múlt napokban keletkezett vizes nyomok, ez éjjel megint szinte záporként omlott az eső. S e pillanatban - dél felé - szinte folytatni akarja. Semmi különös munkám nincs hátra kertemben. E részben tehát én az eső miatt nem bosszankodom. A gabonafélékre azonban mezeinken nemigen lesz jó hatással. Sok helyen meg fog dőlni, már eddig is megdőlt az élet... Megelégel­tem az itt mulatást. Rám nehezedett az álmos idő. Délután ismét elrepülök innen. 1905. június 2. Két heti ittmulatás után ma reggel utazott haza, Árpádhalomra két kis gyere­kével Gyuri öcsém felesége. Vitte magával Jolánkát is, hogy pár hétig az alföldi le­vegőt élvezze. Nem tudom, lesz-e az oly illatos, mint most a mienk, melyet most oly édes balzsamossá tesznek a mindenfelé virító akácok. Főleg azért jöttem ide tegnap délben, hogy velők még találkozzam, s ellássam őket egy kis útravalóval. Feldúlt közéletünk megdöbbentő jelensége volt legközelebb máj. 29-én gróf Keglevich Istvánnak máj. 20-án párbajban történt megöletése. A képviselőházban jelentéktelen összeszólalkozás miatt, melyet a gróf egy mosolya idézett elő, kihív­ta őt Hencz Károly, „néppárti" fiatal (huszonnyolc éves) képviselő. Szíven szúrta a grófot úgy, hogy hátán keresztül még arasznyira jött ki a gyilkos acél. Úgy volt a jelentés, hogy a gróf maga dőlt bele ellenfele kardjába! Szörnyű jele közállapotunk elvadulásának, melyet ápol és terjeszt a jelenlegi parlamenti többség nyers, szenve­délyes, bosszút lihegő természete.

Next

/
Oldalképek
Tartalom