Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Foglalkoztatja a világot a japánok váratlan nagy győzelme, mellyel május 27én és 28-án teljesen megsemmisítették Oroszország hajóhadát. A hajók legnagyobb részét elsüllyesztették, nagy részét az admirálisokkal együtt elfogták. A japán admirális, Togo az orosz Rozsdesztvenszki. Jobbra-balra hirdetik a lapok, hogy ezzel Oroszország nagyhatalmi állása, legalább a tengeren, tönkrement. Az egész háború rég tartó folyama alatt egyetlen csatát sem bírt nyerni az orosz se szárazon, se tengeren. Mindezek dacára, a lapok szerint, még most sem akarja a békét a nagy kolosszus. Nem akarja látni Isten ujját, mely az ő rablóhadjáratára nehezedett. Méltán nehezedett. Veszteségét roppant erőforrásaival még kiheverheti, de erkölcstelen zsarnoki hatalmát előbb-utóbb lesújtja a kérlelhetlen végzet. Tegnap délelőtt Miskolcon két kedves, érdekes látogatóm volt. Egyik egy eddig ismeretlen poétikus kisasszony; a másik egy teljes szépségében ragyogó fiatal nő az igézetesség minden tulajdonaival. Gyönyörködtem benne, s alkalmaztam módosítva magamban a népdalt: Hej kikirics! kikirics! Nekem te már ne viríts. En már rég elvirultam, Nincsen jövőm, csak múltam. Kertemben mindig találok kisebb-nagyobb babrálnivalót, tisztogatást, javítgatást, vagy ha egyebet nem: nézegetését a fáknak és a kevés gyümölcsnek, amint már számtalanszor láttam. Szinte azt modhatnám: a fű növését hallgatom. Jártam már úgy, hogy ilyen idő tájban alig láttam valami termést a fákon. S mikor augusztus közepén hazajöttem a Tátrából, meglepetve kérdeztem: hol vette magát ez a szép termés? Bárcsak most is úgy lenne! Nem hiszem. Néhány nap óta forró, tikkasztó napjaink járnak. Szinte félelmes kánikulai hőség. Ma különösen olyan volt délutáni négy óráig. Ekkor hirtelen vihar keletkezett néhány kövér esőcseppek Portengerbe borította az egész várost. E pillanatban, úgy látom, megszűnt. Pedig nagyon-nagyon eped eső után a kiszáradt, szomjú föld. Úgy hallom itt, hogy most is csaknem oly siralmas évünk lesz, mint a múlt volt. A mező el van aszva. Takarmányra semmi kilátás. A búza, gabona és tavaszvetés fölötte silány. Szép kilátások az önálló vámterületre! 1905. június 3. Még mindig itt vagyok, de pár óra múlva visszautazom. Rekkenő a hőség. Most délutáni három órakor árnyékban 28 fok Réaum. Nem kívánok kilépni a szobából, de azért csak-csak egyre járom a kertet, hol most a fák tisztogatását, törzseik aljának kitányérozását, az út nyesegetését végeztetem. Mához egy hétre, Pünkösd szombatján, úgy hiszem, nagy előhaladást fogok találni mindenben, különösen dúsan bimbózó rózsáim nyílásában, kivált ha jó esőnk lenne. Ma levelet írtam innen Gyulainak. Kérdezősködöm egészségi állapotáról. Hozzám ígérkezett június hó folyamában, hogy én meg innen vele megyek Leányfalvára, s onnan Görgei Artúrhoz Visegrádra. De ebből, amint én ottlétemben az