Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

rám halmozott; többek közt azt, amit még nem is hallottam: „mindig terített asztala legyen a mennyeknek országában!" Egészen török ízű áldás. 1898. március 21. Egy óra múlva visszaindulok Miskolcra. Rendesen elég két-három napot itt töltenem, kivált most, midőn a természet még alig kezd nyílni, s hegyek, mezők kopáran terülnek előttem. Tegnap délután szüleimet látogattam meg. Bizony a sírhalmon még egy fűszál se mozdul, csak a múlt évi szürke, elszáradt pázsit sűrű leple borítja, mely alól több helyen átnőtte magát a szemnek oly jóleső, üde télizöld. Néhány nőt vettem észre a temetőben itt-ott egyes sírhalmok mellett. Egyik összetett kézzel, mélyen elmerülve álldogált egy sírkő előtt. A másik letelepedett a sírhalom mellé, s könyvből imádkozott. A hit, mely nem keresi az okot, s a képzelet, mely semmiből is teremt, ösztönzi az embert, hogy így látogassa elhunyt kedvesei nyughelyét, melyben őbelőlök alig van már több egy marék pornál. Sétálgattam többször kertemben. Ugy megnőttek már gyümölcsfáim, hogy nagyon, de nagyon sok terméssel jutalmazhatnának. De eddig némelyikről még mutatóba vagy ízelítőbe sem kaptam. Különös, hogy az almafákon még most is mind rajta van a téli szárazlomb. Azt mondják némelyek, hogy ez a fa betegségének jele. Én azt hiszem, hogy csak az ez idő szerinti nehezebb fejlődés okozza ezt. Az alig ébredő, gyenge rügy nem bírja lerúgni a múlt évi levél szárát. Ezúttal sok mindenféle apró költségem volt. De ez többé-kevésbé így szokott lenni, mikor én ide néha-néha kilátogatok. 1898. április 8. Ma Nagypénteket ünnepeljük. Itthon töltöttem e napot, mert a Húsvétot nem fogom itthon tölthetni. Reggel templomban voltam, és áhítatos nagy közönséggel együtt hallgattam meg káplánunk, Tóth Menyhért igen tartalmas, szép egyházi beszédjét. Volt abban valami a közönségestől elütő. Az előadás is eléggé meleg és élénk. Templomból kijöttöm után fölmentem a temetőre szüleim emlékének szentelni néhány pillanatot sírboltunk mellett. Holnap visszasietek Miskolcra, ott töltöm a Húsvét első napját, ott járulok az úrasztalához, s második napján, április 11-én megtartom az emlékbeszédet a vármegye díszgyűlésén az 1848. évi törvények alkotásának emlékére, amely napot evégett nemzeti ünnep jellegével ruházott fel legközelebb a törvényhozás. E törvényszabta intézkedés ellen ingerülten harcolnak és tüntetnek a felizgatott ifjúsággal együtt azok a szenvedélyes hazafiak, a hazafiság egyedárusai, akik március 15-étől, a pesti forradalmi ifjúsági mozgalomtól számítják „az új életet", s ahhoz kötik a 48-i törvények kivívásának nemcsak emlékét, hanem érdemét is úgy, hogy a meg-megújuló ünneplés zajába mindig bizonyos forradalmi hangot és aspirációkat is vegyítenek. Hogy a király is velünk ünnepli április 15-én a '48-i törvények emlékét, s azt akarja ünnepelni és semmi mást, azt ők kutyába se veszik. Nekik a nemzet és király békés egyetértése csak semmiség vagy éppen nem is jó szemmel nézett dolog. Nekik nagydob kell, őelőttök még most is kuruc és labanc közötti labdajáték Magyarország. Nekik még mindig kedvesebb a rombolás,